A munkástanácsok ünnepe

A rendszerváltás is ugyanolyan hazugság volt, mint a szocializmus – mondta Rácz Sándor a Munkástanácsok 1956-ban és ma című megemlékezésen.
A Nagy-budapesti Központi Munkástanács egykori elnöke szerint a magyarok élete ma ugyanúgy meg van nyomorítva, mintha egy háborút vesztett volna el az ország, holott a rendszerváltáskor azt a reményt adták a hatalomban levők, hogy egy emberibb világ fog elkövetkezni.
Rácz „gyönyörű csodának” nevezte az 50 évvel ezelőtti eseményeket, mivel a világon a legkisebb, a legjobban megnyomorított nép „álljt” parancsolt a kommunizmus terjedésének, a forradalom napjai egységes akaratba tömörítették az egész magyar népet. Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a megemlékezésen kiemelte, hogy az ország jövőjének alakítása a munkásság felelőssége. Palkovics gyémántfokozatú tagkönyvet nyújtott át Rácz Sándornak „keménységéért és rendíthetetlen kiállásáért”.

A szovjet elhárítás magyar áldozatai. Túlélők koszorúzták meg szombaton azt a budapesti emléktáblát, amely az 1944–52 között Szovjetunióba hurcolt mintegy 40 ezer magyar politikai elítéltnek állít emléket.
A koszorúzást az egyik túlélő, Oloffson Placid bencés atya miséje előzte meg. A Városligeti fasori emléktáblánál Varga Mihály parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke mondott ünnepi beszédet. Menczer Gusztáv, a Szorakész (Szovjetunióban volt magyar politikai rabok és kényszermunkások szervezete) elnöke a sorstársak részéről felidézte: a bolsevizmus lenini elvekre visszamenő, előkészített akciójának az áldozatai voltak. A kémkedés, szabotázs és egyéb koncepciós vádak alapján az egykori szovjet kémelhárítás közreműködésével Szovjetunióba deportáltak dolga még a hadifoglyokénál is sokkal rosszabb volt. Szeparált rabtelepeken, nevüktől megfosztottan tengődtek. 1953, illetve ’55 végén csak töredékük térhetett haza.
Az emléktáblánál több szervezet mellett a Társadalmi Igazságtétel Bizottság és a Politikai Elítéltek Közössége is elhelyezte koszorúját. (J. I.)