Jóváhagyta a református zsinat is, hogy a Kaposi Mór Oktató Kórház telephelyeként működjék, és ezzel ismét a Somogy Megyei Önkormányzat kezébe kerüljön a most még önálló egyházi intézményként működő mosdósi tüdő- és szívkórház, a másik három somogyi egészségügyi intézmény megmaradásához viszont politikai egységfrontot alkotva ragaszkodik Somogy megyei közgyűlése.
A testület múlt hét végi ülésén Siófok fideszes polgármestere, Balázs Árpád, Marcali MSZP-s önkormányzati vezetője, Sütő László és a Somogyért Egyesület tagja, a nagyatádi polgármester, Ormai István közös javaslatára a képviselők arról döntöttek, hogy Gyurcsány Ferenchez írt levélben követelik a három kórház megmaradását.
Az év kórháza címmel is elismert siófoki gyógyintézmény működtetője, a helyi önkormányzat ragaszkodik a kórház kiemelt intézményként kezeléséhez, mert nem gondolja, hogy Székesfehérvár kórháza az idegenforgalom dél-balatoni betegeit is befogadja. Marcali szocialista polgármestere egyebek közt azzal érvel, hogy ésszerűtlen a kétmilliárd forintért most felújított kórházuk megszüntetése, a nagyatádi polgármester pedig attól tart, hogy a helyi egészségügyi intézmény bezárásával a kisebb megyényi Dél-Somogy sürgősségi ellátás nélkül marad.
A somogyiak ragaszkodnak a kórházaikhoz
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en













Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!