Agónia és hazugság

A diplomáciában az egyes minősítések és jelzők mindig egy fokkal árnyaltabban mutatják be a valós helyzetet, mint ahogyan a hétköznapi megszólalásokban szokás. Ha egy diplomata aggályosnak nevez valamit, akkor ott nagyon nagy a baj, ha aggasztónak, akkor alighanem már a szankciókat is fontolgatják. Mindez csak azért jutott eszembe, mert Joaquín Almunia budapesti látogatásán súlyosnak nevezte a magyar államháztartás helyzetét. Ha utánagondolunk, ez a mondat felér egy arculcsapással.
Az unió pénzügyi biztosa persze csak azt nyomatékosította, amit néhány maradék szocialista fanatikuson kívül az egész ország, sőt a nagyvilág is jó ideje észlel: bajban a magyar gazdaság, elveszett a kezdeményezőkészség, új ötlet, cselekvési terv nem létezik. A lassan imamalomszerű kormánypropagandára, amely szerint itt minden a legnagyobb rendben zajlik, ami pedig nem, az közös felelősségünk, most csattanós választ adott a pénzügyi biztos.
Ha bárki is azt a következtetést vonná le, hogy Gyurcsány Ferenc pozíciója megszilárdult, s ennek nyomán valamifajta emelkedés következne, annak szíves figyelmébe ajánlom a JP Morgan két héttel ezelőtti jelentését, és az Almunia-látogatásról kiadott tegnapi kommentárját. Mindkettőben annak a véleményüknek adnak hangot, hogy bár Gyurcsány helyzete a következő egy évre szilárdnak tűnik – efelől, mi, magyar állampolgárok azért korántsem vagyunk meggyőződve –, az MSZP a parlamenti ciklus második felében esetleg új miniszterelnököt keres majd. Magyarán mondva, a minden politikai rezdülésre oly érzékeny globális pénzügyi szolgáltató csoport már nem számol Gyurcsány Ferenccel. Politikai búcsúztatója a jelek szerint elkészült, de egyelőre elnapolták kihirdetését, mert először végignézik a felettébb érdekesnek ígérkező agóniát.
Az államilag szentesített hazugságok sodrában talán egyetlen területre sem összpontosított annyi erőt a Gyurcsány-kormány, mint a gazdaságpolitikára. Vég nélkül hazudoztak és hazudoznak az euró bevezetésének időpontjáról, állandóan módosítgatják a dátumokat, optimista és pesszimista forgatókönyveket gyártanak – a valós helyzet pedig az, hogy Bulgáriában és Szlovákiában alighanem hamarabb lesz közös uniós valuta, mint nálunk. A konvergenciaprogramnak nevezett kármentesítés valójában akkora cselekvési teret enged a magyar államnak, amennyit egy kipányvázott paripa érezhet a Hortobágy közepén. Miután Almunia Budapesten azt is elmondta, hogy az Európai Bizottság áprilisban ellenőrzi a program végrehajtását, Veres János a szóban forgó időpontban akár szabadságra is mehet, az üres kamra kulcsát viszi majd el a zsebében. Túlzás lenne ez a kijelentés? Semmiképpen sem, hiszen a pénzügyi biztos kendőzetlenül elmondta: amennyiben Magyarország letér a számára kijelölt útról, akkor felfüggesztik a kohéziós alapokat. Itt tartunk most. Az egész ország a szakadék felé robog, magas az infláció, a forint egy év alatt 1 százalékot veszített az értékéből, sorolhatnánk vég nélkül az elszomorító adatokat.
Mindeközben a kormány tovább sarcolja az embereket. Almunia látogatásával egy időben bizonyossá vált, hogy Gyurcsányék a háztartásbeliekre és az őstermelőkre is kivetették a hálót: havi tízezer forintot akarnak bezsebelni olyan családoktól is, ahol a szó szoros értelmében tüzelőre és ruhára sem telik. Ez lenne a sokat emlegetett társadalmi szolidaritás, a miniszterelnöki gyerünk, magyarok, legyünk keményekféle szövegek? Ennek a társaságnak sem az ország általános helyzetéről, sem az egyes emberről, az átlag magyarról nincs mondanivalója.