Közzétette tegnap az EÜM az úgynevezett védett, más néven súlyponti kórházak nevét is, amelyeknek az év 365 napján éjjel-nappal fogadniuk kell a sürgős eseteket, és szinte valamennyi betegségtípust el kell tudniuk látni.
*
Ilyen intézményből ötvenkettőt határoztak meg. Ezeket úgy próbálták kijelölni, hogy 50 kilométeren belül mindenki elérhessen egy ilyen intézményt – persze légvonalban. A kijelölt kórházak köré 50 kilométeres sugarú köröket rajzoltak Magyarország térképén, ám akad lefedetlen kerület, például Sopron környéke. Ötvenkettőnél több intézményben gyógyítanak majd, azt azonban nem lehet tudni, hogy öszszesen mennyiben. Korábban a minisztériumban úgy tervezték, hogy meghatározzák azoknak a fekvőbeteg-ellátóknak a nevét, amelyekben megszűnik az aktív gyógyítás, helyette csak krónikus betegek kezelésével, ápolással és rehabilitációval lehet majd foglalkozni. Úgy tűnik azonban, hogy a szaktárca egyelőre nem vállalta a döntés súlyát, s arra kérte a tegnap egyeztetésre hívott szervezetek képviselőit és a szakembereket, hogy mondjanak véleményt: ezeket az intézményeket központilag jelöljék ki, vagy első körben regionális szinten próbáljanak megegyezni. A lapunk birtokába került minisztériumi javaslatban az áll, hogy minden ember lakóhelyétől számított 30 kilométeren belül valamilyen aktív gyógyítást végző intézménynek kellene maradnia, ám ez is légvonalban értendő.
Brutális ágyszámleépítés
Hatvanezerről körülbelül 43 ezerre csökkentenék az aktív, azaz főként gyógyításra szolgáló ágyak számát. Ez az első hivatalos adat, amelyet az Egészségügyi Minisztérium (EÜM) tegnap beismert. A krónikus betegek ellátására a jelenlegi 20 ezer helynél több, körülbelül 27-28 ezer szolgálna. A tárca tervei szerint a jelenlegi mintegy 80 ezer férőhely helyett csak 71 ezer fogadná a betegeket.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!