Tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetést szabott ki tegnap a Nógrád Megyei Bíróság a 14 éves szécsényi kislány meggyilkolásával vádolt Pongrácz Tamásra, az ítélet nem jogerős – jelentette a távirati iroda. A férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben találták bűnösnek. A határozat ellen az ügyész a minősítő körülmények megállapításáért, a vádlott és védője pedig gondatlanságból elkövetett emberölés megállapításáért és a kiszabott szabadságvesztés jelentős csökkentéséért fellebbezett.
A bíróság a vádlott védekezését elutasítva megállapította: a huszonöt éves, szintén szécsényi, büntetett előéletű férfi 2005. április elsején késsel arra kényszerítette Hugyecz Violettát, hogy beszálljon az autójába. Menet közben több sérülést is okozott rajta, majd nagyszülei házához vitte az eszméletlen lányt, ahol az udvari emésztőgödörbe dobta. A hideg vízben eszméletét visszanyerő és kimászni próbáló kislány fejét addig ütötte, míg áldozata bele nem fulladt a szennyvízbe. Akkor kövekkel lesüllyesztette, és otthagyta.
A tárgyalást vezető Halász Zsolt bíró azt mondta, azért szabta ki a bíróság a legsúlyosabb büntetést, mert a vádlottat véglegesen ki kell rekeszteni a társadalomból.
Pongrácz Tamás az utolsó szó jogán körülbelül negyven percig beszélt. Elmondta: nem érzi magát bűnösnek, mert sem ölési szándék, sem szexuális vágy nem vezérelte. Bűnösnek és felelősnek azért tartja magát, mert nem volt tudatában annak, hogy amit tesz, azt még élő emberrel követi el. Fenntartotta, hogy egy bizonyos időszakaszt nem sikerült rekonstruálni, ami alatt bárki bántalmazhatta a lányt, akit ő már sérülten ültetett be az autójába. Ott már nem adott életjelet, testét azért akarta eltüntetni, mert azt hitte, hogy meghalt.
A férfi úgy fogalmazott: „A testem nem az én akaratomnak engedelmeskedik, hanem valaki másnak, aki erősebb nálam.”
A bíróság szerint a férfinál nem állapítható meg elmebetegség vagy kóros mértékű személyiségzavar, és pedofil hajlamai sincsenek. Kimutatható viszont a szadisztikus-mazochisztikus késztetés, az érzelmi labilitás, és az, hogy saját – a társadalmi normákkal ellentétes – normarendszert alakít ki.
Halász Zsolt bíró kitért arra: a vádlott aláírta azt a jegyzőkönyvet, amelyben azt vallotta, észlelte, hogy a lány az emésztőgödörben magához tért, így nem gondolhatta, hogy holttestet tüntet el. A vád által megjelölt minősítő körülményeket a bíróság nem tudta megállapítani.

Óriási fordulat jön a hétvégén az időjárásban