Dicsérni és nem temetni jöttem az uniót – jelentette ki tegnap Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az Országgyűlés és az Európai Parlament közös rendezvényén. A kormányfő megnyitóbeszédében hangoztatta: nagy divatja van az európai, „nagyrészt megalapozatlan” együttműködés bírálatának. Elmondta, személy szerint sikeresnek látja az együttműködést.
Gyurcsány kifejtette: van egy illúzió, hogy milyen célt szolgál az Európai Unió, ez pedig az oktalan menekülés a nemzetállami felelősség alól. Szerinte ez a vélekedés olyan teher, amellyel az európai együttműködés nem tud mit kezdeni, mert „Brüsszel nem helyettünk van”. A magyar miniszterelnök sokkal szélesebb együttműködésre bátorította az EU-t, elsősorban a belpolitika, a kül- és biztonságpolitika, a tudományos kutatás és innováció, valamint „bizonytalan lépésekkel” az energiapolitika területén. Sajnálkozott viszont azon, hogy ezek a „szakmapolitikai” kérdések nagyon magas felkészültséget, tájékozottságot igényelnek, amely viszont az unió több 100 millió polgárának nem sajátja.
Gyurcsány Ferenc szerint a Balti-tengertől a Nyugat-Balkánig a volt szocialista országokban az Európára jellemző társadalmi szokások, attitűdök sokkal hosszabb idő alatt érhetők el, mint a jogi vagy a gazdasági környezet megváltoztatása. Úgy vélte: az új „társadalmi praxis” konfliktusok sorozatában teremtődik meg, ahogy a bankjog fejlődése tulajdonképpen a bankcsődök története. A kormányfő beszédében kiállt Szerbia európai uniós csatlakozása mellett.
Szaúd-Arábia együttműködne Oroszországgal – videó
