A politikus az október 23-i események rendőri túlkapásainak, a zavargások okainak vizsgálatára összehívott három parlamenti bizottság összevont ülésén fejtette ki összeesküvés-elméletét, de bizonyítékait nem tárta a nyilvánosság elé, bár ezt az ellenzék szorgalmazta.
Galambos Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) főigazgatója mint titokgazda kezdeményezésére nyolcvan évre titkosították az ’56-os forradalom ötvenedik évfordulóján történtek hátterét, a Fidesz állítólagos szervezésben játszott szerepét feltáró adatokat.
Kövér László (Fidesz) felháborítónak és sunyinak minősítette Szilvásy „gyalázatos provokációját”, és személyiségi jogi pert helyezett kilátásba a kancelláriaminiszterrel szemben. A politikus elmondta, az ülés zárt részében olyan valóban államtitkot képező információkról volt szó, hogy „valakik” telefonon beszélgetnek egymással, megemlítve egyes fideszes politikusok nevét is. – Semmilyen érdemi információ arról, hogy ezeknek az embereknek bármiféle köze, felelőssége lenne abban, ami történt október 23-án, nem olvasható ki – hangsúlyozta Kövér László.
A tanácskozáson Bene László országos rendőrfőkapitány elismerte, hogy a rendőrök megsértették a rendőrségi törvényt, hiszen kötelező lett volna azonosító jelzést viselniük a tömegoszlatások során.
Továbbiak a 4., vezércikk a 7. oldalon
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
