Donald Rumsfeld lemondása után újabb meghatározó politikus hagyhatja el George W. Bush amerikai elnök csapatát azután, hogy a demokraták győzelmet arattak az egyesült államokbeli félidős választásokon – írják a világ vezető hírügynökségei, amelyek úgy vélik, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete, John Bolton is hasonló sorsra juthat, mint a védelmi miniszter. Ám míg Rumsfeld saját maga nyújtotta be lemondását – amely ellen Bush elnök nem tiltakozott –, addig Bolton további megbízatására valószínűleg a demokrata többségű szenátus fog nemet mondani. Bolton ugyan 2005 augusztusa óta tölti be e tisztséget, hivatalos kinevezését csak ez év végén kell jóváhagynia a szenátusnak. Bolton jelöltségét a republikánusok egyik szenátora, Lincoln Chaffee is ellenzi, szerinte az amerikaiak több minden miatt elégedetlenek a Bush-kormányzat politikájával, az egyik ilyen tényező a külpolitika.
Nagy-Britanniában egyébként nem az amerikai demokraták kongresszusi győzelme, csak a győzelem elsöprő mértéke szerzett meglepetést. A brit politikára erősen kihatnak az amerikai események, már csak az úgynevezett amerikai–angol „különleges” viszony okán is. Az egyik tegnapi lap karikatúrája szerint Tony Blair úgy érzi, hogy az amerikai földindulás ellene is irányult. Ez részben igaz is, hiszen az Egyesült Államokban az az iraki politika bukott meg, amelylyel Blair minden más külföldi szövetségesnél jobban azonosította magát. Egy vezércikk szerint Bush veresége növeli Gordon Brown pénzügyminiszter esélyét arra, hogy hamarosan követheti Blairt a miniszterelnöki székben.
A konzervatív ellenzék sem búslakodik az amerikai fejlemények miatt. David Cameron mind a Bush–Blair-kapcsolat bírálatával, mind radikális környezetvédelmi kijelentéseivel kivívta az amerikai elnök nemtetszését. Ehhez hozzájárul Norman Lamont egykori tory pénzügyminiszter cikke, amely szerint minél hamarabb ki kell vonni a brit katonaságot Irakból, míg Malcolm Rifkind, a konzervatív politikában még mindig erősen hangadó volt védelmi miniszter egy interjúban azt mondta, hogy Szaddám Huszein halálos ítélete, illetve az ítélet ideje Bush választási hadjáratát szolgálta.

Túlélőkalauz az érettségi alatt: így küzdheted le a vizsgadrukkot