Jövő szombaton tisztújító közgyűlést tart a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ), és Salbert Ferenc, aki eddig az egyik alelnök volt, bejelentette, hogy indul az elnöki posztért. Az egykori kiváló, francia színekben fedett pályán vb-bronzérmes és Eb-2. rúdugró a Papp László-sportaréna ügyvezető igazgatója, s két évre hatvanmillió forint értékű támogatást hozna a sportágnak. Salbert maga mögött tudja Demján Sándornak, a TriGránit elnökének, Magyarország egyik legbefolyásosabb üzletemberének a támogatását is. A jelenlegi MASZ-elnök Rábold Gusztáv mellett Schulek Ágoston alelnököt – aki az európai szövetségben is alelnök – szintén jelölték elnöknek, de elképzelhető, hogy a közgyűlésen utóbbi viszszalép.
Salbert Ferenc kedden jelen volt a Magyar atléták az olimpiai játékokon című könyv bemutatóján. „Az a nézet, hogy mindenképpen váltásra van szükség a Magyar Atlétikai Szövetség élén, nem új keletű. Az athéni doppingeseteink után úgy éreztem, és ezzel nem voltam egyedül, hogy a MASZ vezetése nem megfelelően képviseli a sportág érdekeit. A véleményemnek már akkor is hangot adtam. Az elnökünk részéről hiányzott az iránymutatás, tulajdonképpen csak sodródott az árral. Közben pedig a szponzorok sorra kivonultak a magyar atlétikából. Vagyis nyilvánvaló jelei voltak annak, hogy nem jó irányba haladunk” – fogalmazott Salbert, aki szerint a doppingprobléma megoldása érdekében vissza kell állítani azt a rendet, hogy a versenyzőket kontroll alatt tartják, ugyanakkor informálják és segítik is őket orvosilag, hogy versenyképesek maradjanak. „Az utóbbi években elengedtük a versenyzők kezét, s látjuk az eredményt. Itt-ott megvesznek különböző készítményeket, nem informálódnak, és ez vezet a doppingesetekhez. Az elképzelésem szerint csak azokat a versenyzőket támogatnánk, akik a központi felkészülés részesei lesznek” – szögezte le Salbert Ferenc.
A legendás edző: legyőzte a rákot
