Konkurencia

K U L T Ú R S O K K

E hét szerdán megkezdte angol nyelvű adásának sugárzását az Al-Dzsazíra. Az erről szóló híradások legfőképpen azt emelték ki, hogy a katari székhelyű arab hírtelevíziónak – egy francia érdekeltségű céget leszámítva – nem sikerült megállapodnia az amerikai kábelszolgáltatókkal, és így a műsorfolyam az Egyesült Államokban és Kanadában gyakorlatilag nem lesz elérhető a nézők számára.
A tudósításokat olvasva kézenfekvőnek tűnik, hogy a szolgáltatók valamiféle hazafias nekibuzdulásból rekesztik ki az amerikai nézőket az alternatív híradókból: se szeri, se száma az Al-Dzsazírát Amerika-ellenesnek, antiszemitának, sőt terroristának bélyegző nyilatkozatoknak. Amerika Irakban jelenleg is háborút visel, így az amerikai jobboldal már olyan érvet is megfogalmazott, hogy demoralizáló lenne az arab nézőpont megjelenése. Cliff Kincaid, a konzervatív Pontosság a Médiában nevű sajtóintézet szerkesztője egyenesen úgy fogalmazott: az Al-Dzsazíra angol nyelvű adását eljuttatni az amerikaiakhoz olyan lenne, mint ha a második világháborúban hagyták volna Tokyo Rose-t az Egyesült Államokban műsort sugározni. (Tokyo Rose a gyűjtőneve annak a fél tucat, angolul jól beszélő japán bemondónőnek, akik japán propagandát olvastak fel amerikaiakat célzó japán rádióműsorokban a csendes-óceáni harcok idején.)
Ami kézenfekvőnek tűnik, nem biztos, hogy úgy is van. Az amerikai konzervatív jobb és a kormányzat nyomásának persze nem kis szerepe van abban, hogy a szolgáltatók egyelőre bojkottálják az adást. Gyanítom azonban, hogy néhány amerikai médiakonglomerátum üzleti érdeke szintúgy erősen nyomott a latban. Az Al-Jazeera English ugyanis kiugróan erős csapattal kezdte meg működését. Százhuszonöt főt foglalkoztató washingtoni irodájában (emellett Londonban, Kuala Lumpurban és Dohában van ilyen bürója) veterán brit és amerikai újságírók dolgoznak. Dave Marash például, aki az angol adás műsorvezetője lesz, az ABC nagy öregje, és szakmai tudása mellett most rendszerint azt emelik ki vele kapcsolatban, hogy zsidó.
Marash persze ezért kap hideget-meleget, ám azokat, akik őt az „öngyűlölő zsidó” képében igyekeznek feltüntetni, a Washington Postnak adott nyilatkozatában arra figyelmezteti: „Az Al-Dzsazíra az elmúlt évszázadok egyik legjelentősebb és legpozitívabb kulturális eseménye az arab világban”, mert ellenvéleményt és különféle álláspontokat is bemutat nézőinek – ez korántsem magától értetődő a világnak azon a táján. A célt azonban maga Marash nem ezeknek az embereknek a tájékoztatásában látja, hanem hogy „minden angol nyelvű hírcsatorna” közül a legjobbak legyenek.
Nos, ez az, ami a nagy médiatársaságokat Amerikában a leginkább aggasztja.
A konkurencia.
A nagy tévétársaságoknál ugyanis az elmúlt időben általános tendenciává vált a komoly hírműsorok költségvetésének megnyirbálása, valamint az egész tömegtájékoztatás elmozdulása az úgynevezett infotaintment felé, vagyis szempont lett a szórakoztatva informálás, azzal a felkiáltással, hogy a nézők unják a komoly híreket. A nézettségi mutatók valóban azt sejtetik, hogy egy-egy bulvárosabb téma adott esetben nagyságrendekkel több nézőt tart a képernyők előtt, mint mondjuk a külpolitikai hírek. Ám az elmúlt 15–20 év tapasztalatai alapján az a következtetés is levonható, hogy az a hírműsor, amelyik hagyja, hogy a nézettségi mutatók szerkesszék, hosszú távon elkomolytalanodik, és ez kihat az egész televíziós csatorna imázsára is. Ez nem előnyös a hirdetési bevételek szempontjából sem.
A felismerést mindenesetre még nem követték tettek; nem úgy az Al-Dzsazíránál, amely hírtelevízió vállaltan nem csupán az arab világ hangjának megjelenítését tűzte ki célul, hanem a hírtelevíziózás megújítását is. Erre utal Marash kijelentése: „Felszabadító érzés, hogy nem kell többé foglalkozni a »hónap szőkéje« sztorival.”
Mindehhez vegyük még hozzá azt is, hogy az amerikai média igencsak rosszul teljesített az iraki háború első esztendeje alatt, amikor feledni látszott azokat a nagyszerű hagyományokat, amelyek képessé tették például a vietnami háború idején, hogy leleplezze a kormányzat propagandacélokat szolgáló hazugságait, és hogy végső soron elérje a hivatalos politika irányának megváltozását. Ezt a szerepet 2003-ban az amerikai sajtó nagyvonalúan átengedte másoknak, és ezért súlyos árat fizet. Erre a szabadon hagyott mezsgyére nyomult be az Al-Dzsazíra, és ezen a szabadon hagyott területen kap erőre most az angol nyelvű adás is. Riz Kahn, a CNN korábbi műsorvezetője, most az új tévécsatorna munkatársa ezt találóan fogalmazta meg, amikor a Washington Postnak azt mondta: „Az amerikai hírcsatornák általában a rakéta indítását mutatják, az Al-Dzsazíra azt, amikor becsapódik.”
Tegyük hozzá, ehhez minden lehetőség adott is a csatornánál. Az angol nyelvű műsor 500 munkatársa mellett az új hírtévé az Al-Dzsazíra meglévő tudósítóhálózatára és infrastruktúrájára is támaszkodhat. E tudósítóhálózat egyik jellemzője, hogy olyan helyeken képes állandó jelenlétet biztosítani, ahová riportert küldeni a nyugati tévék híradói – részben a komoly hírek megkurtított költségvetése miatt – nem tudnak.
Az Al-Dzsazíra angol nyelvű műsorának elindítása és elsötétítése tehát csak részben politikai természetű. Emellett olyan világméretű változás egyik jele, amelynek lényege az irányadó média átrendeződése. Ez a folyamat nem csak Amerikában figyelhető meg. A tömegmédia a kilencvenes években sok helyen saját maga gyengítette meg hagyományos, hatalmat ellenőrző szerepét. Ám a szólásszabadság alapjait biztosító társadalmakban előbb-utóbb elfoglalják ezeket a szabadon hagyott placcokat. Ez történt Magyarországon is a Hír Tv esetében, amely egy apró stábbal képes volt jelentős számú nézőt átcsábítani hírműsoraihoz a kereskedelmi és a közszolgálati televízióktól.
És ez történik most globális szinten az Al-Dzsazíra esetében, amely a világméretű hírtelevíziók véleménymonopóliumát készül megtörni.