Közéleti humor, amely nem bánt

Mikulásra az Irigy Hónaljmirigy – a rendszerváltás óta Magyarországon először – feltalálta a nem bántó közéleti humort. Az egyirányúan földbe döngölős, (a másik oldalra meg nyalós) „kacagtatás”, a mindent relativizáló gyilkos irónia ugyanis, amely az elmúlt másfél évtizedben az értelmiségi és sajtóhumor sajátjaként jelentkezett, már nem divat. Nem elég, hogy unalmas, egysíkú és hazug világot rajzol elénk, de ártalmas a (mentális) egészségre is.
A kocsmai humor nehéztüzérségi ütege ünnepi hangulatában visszafogta magát. A különféle politikai oldalaknak kiporciózható poénok megmaradtak azok között a keretek között, ahol még nagyjából együtt nevethetünk rajtuk.
A börtönvilág, a feltörekvő, szorgos Mikulás-társadalom, és az ünnepre készülődő magyar családok közös szálai köré írt történet eddig az egyik legegységesebb és a legarányosabb azok közül a laza szövésű sztorik közül, amelyeket a Mirigyektől láttunk, ugyanakkor a közelmúlt humoros műsorai közül a leginkább visszaadta napjaink szürreális magyar valóságát. Azt a furcsa borotvaélen táncolást jelenítették meg, amelyben gyanútlan járókelőnek, miniszternek, piti gengszternek egyaránt reális lehetőség, hogy rács mögé kerül, ugyanakkor az is, hogy ajándék- és örömhozóként ünneplik, vagy hogy valamilyen kisebb-nagyobb átverés, szemfényvesztés részese lesz, akár csalóként, akár becsapottként. S amíg a legtöbben reménykednek abban, hogy valami kiugróan jó jön, vagy hogy a legrosszabbat megússzák, majd mindenki faragatlan és irracionális. Pragmatikusnak és határozottnak képzelik magukat az emberek, de rég elveszítették a valóságérzéküket. Az igazi csodákban és az őszinte jó szándékban viszont nem hisznek, fel sem tudják ismerni.
A zenekarnak mindig fő erősségei voltak a veretes nyelvi fordulatoktól sem mentes, de időnként szellemes zenei paródiák, amelyek azonban a szerteágazó témák miatt többnyire szétverték vagy nem hagyták összeállni a kerettörténetet. Most azonban találtak elegendő karácsonyi dalt és Mikulás-éneket ahhoz, hogy ne térjenek le a főútvonalról, a Fel vörösök, proletárok! kezdetű munkásmozgalmi örökzöld Mikulás-feldolgozását pedig – tekintettel az aktuális posztszocialista nosztalgiákra és a színharmóniára – ügyesen hozzápasszították a többihez. Talán a zárópoént lehetett volna üdítőbbre és kevésbé őszödire cserélni. Mert az már az eredeti kontextusában sem volt valami jó vicc, de még a kocsmaviszonylatban sem.
(Fel pirosok, Mikulások! Irigy Hónaljmirigy-show TV2, november 26., 20.00.)