Krokodilkönny

Talán soha nem hangzott el annyiszor az együttműködés és a párbeszéd kifejezés a parlament falai között, mint tegnap. A szónokok szavai alapján valósággal égett a teljes kormányoldal az ellenzékkel való együttműködés vágyától. Több mint négy év kormányzás után a párbeszéd iránti felfokozott igényt természetesen az uniós fejlesztési pénzek sorsa feletti aggodalom váltotta ki, különös tekintettel az önkormányzati választások eredményére és arra, hogy Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, a Fidesz képviselője kezdeményezésére az önkormányzatok elindultak a hatékony érdekérvényesítés útján a valódi, politikai szempontok feletti együttműködés jegyében. Kósa már szeptemberben azt javasolta: jöjjön létre egy önkormányzati testület, amely az uniós fejlesztési források elosztása és a költségvetés ügyében vétójoggal bír. Akkor ezt a kezdeményezést lesöpörték, mondván, alkotmányellenes. Ezek után Gyurcsány Ferenc előrukkolt egy sokban hasonló ötlettel, természetesen a Lamperth-doktrínának megfelelő kiszerelésben. Ennek lényege, hogy az önkormányzatokkal való „együttműködést” – a választási eredménytől függetlenül – lehetőleg többségében megbízható elvtársak bonyolítsák, hiszen ők empátiával közelítenek a „reformkényszerhez”, és sok a közös ismerős is, ami nyolcezermilliárd elköltése esetén nem mellékes szempont. Kósa Lajos viszont elővágott, visszakozásra kényszerítette a kormányfőt. Tegnap – annak dacára, hogy a megyei közgyűlések vezetőit eredetileg nem hívta meg a szerdai egyeztetésre – már arról volt szó, az önkormányzatok maguk határozhatják meg, ki képviselje őket a fórumban. Ám az továbbra is kérdés, hogy az új grémiumnak lesz-e valódi beleszólása az ügyekbe, vagy csak díszletnek szánják. Az elmúlt időszak koalíciós politikai gyakorlata alapján az utóbbi a valószínű. Hiszen Gyurcsányék mindent megtettek azért, hogy a fejlesztési források környékét megtisztítsák a „másképp gondolkodóktól”.
Még Medgyessy szocialista káderekre cserélte le az uniós pályázásban segítő kistérségi megbízottakat. Hiába gyűjtöttek aláírásokat számos kistérségben, hogy megvédjék szakembereiket, nem volt irgalom, nyilván a hatékony árokbetemetés jegyében. (Az új megbízottak közül sokan aktívan segítették az MSZP kampányát, és most csak a szocialista frakció lobbiereje mentette meg őket.) Az ellenzék nem szavazta meg az ország regionális átszervezéséről szóló, szakmai körökben is visszatetszést keltő törvényjavaslatot, ám Lamperth Mónika területfejlesztési miniszter – nyilván a konstruktív párbeszéd jegyében – kijelentette: sebaj, anyagi eszközökkel fogják kikényszeríteni az átszervezést. Az uniós pénzek fölött regnáló Bajnai Gordon kinevezését nemcsak az ellenzék nem támogatta, de a cége által megkárosított polgárok is tüntettek ellene. A kormány rendületlenül vitte keresztül az akaratát. Hoszszasan sorolhatnánk a pártszimpátián alapuló leváltásokat, kinevezéseket, meghurcolásokat, az egészségügy, az oktatás, az agrárium világát érintő döntések során megnyilvánuló „együttműködési” hajlandóságot. Az igazi tragédia az, hogy ez a kormány már nemcsak az ellenzékkel, de az őt felhatalmazó társadalommal sem tud együttműködni: ezt bizonyítja a számtalan tüntetés, tiltakozás és az október 23-i rendőrattak. Az együttműködés szocialista olvasatban azt jelenti: bólogass. Abban a tragikus helyzetben viszont, amibe az országot a szociálliberális kormány lavírozta, kreativitásra, az alkotó energiák valódi felszabadítására, befogadására lenne szükség. És ezt nem pótolják a parlamentben hullatott krokodilkönnyek. A szerdai egyeztetésen ennél többre lenne szükség, szép szólamokkal már teli a padlás.