Jóváhagyta az orosz versenyhivatal, hogy a Mol megvásárolja a már eddig is fele részben a tulajdonában lévő North-West Oil Group (NWOG) projektvállalat egészének megvásárlását – tette közzé honlapján a magyar olajtársaság. A közlemény szerint az október kilencedikén kötött megállapodás alapján a tranzakció október 31-én lezárult.
Az immár százszázalékos Mol-leányvállalatnak a nyugat-szibériai Surgut–7 kutatási blokkra van kutatási engedélye. A terület csupán 10 kilométerre található attól a ZMB-olajmezőtől, amelyben a Mol szintén érdekelt, így a földrajzi közelség megkönnyíti a kutatást. „Társaságunk stratégiájában kiemelt szerepet szán további kutatási és termelési projektek megszerzésének Oroszországban, elsősorban erős helyi partner bevonásával. A Surgut–7 projekt jól illeszkedik meghirdetett stratégiánkba” – írja a döntésről honlapján a Mol.
A távirati iroda összefoglalója szerint a projektcég 100 százalékáért egy korábbi közlés szerint 15,5 millió dollárt fizet a Mol. A szóban forgó kutatási terület 330 négyzetkilométer nagyságú, jelentős méretű olajmezők veszik körül, amelyek készlete 15–75 millió tonna közé tehető. A terület infrastrukturális ellátottsága jó, nyolc kilométerre halad el a blokk szélétől az olajtávvezeték. A szeizmikus méréseket és egy kutatófúrás elvégzését előíró kötelező munkaprogram végrehajtásának költsége hatmillió dollár. A kutatási periódus négy év, amelyet 18 éves termelési időszak követhet.
Hat éve nem történt ilyen, Olaszország ismét szakaszgyőztest ünnepelhet a Tour de France-on
