„Maga itt egy senki!”

Törékeny testalkatú, szépkorú hölgy kereste fel szerkesztőségünket, hogy lapunk felhívása nyomán csatlakozzon azokhoz, akik olvasóinkkal is megosztották: miként bánt el velük a magyar rendőrség október 23-án, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a fővárosban kitört utcai zavargásokban. Szakkifejezéssel élve, B. K.-n „külsérelmi nyomok nem látszanak”, de mint kiderült, a lelke mélyén mély sebeket ütött az a hatósági fellépés, amelynek – elmondása szerint – ártatlanul vált az áldozatává. – Súlyos beteg – kórházban fekvő – unokámhoz indultam látogatóba, amikor a Deák téren át kellett szállnom egyik metróvonalról a másikra – kezdte a történetét.
Mint mondta, a metró területét azonban el kellett hagynia, mert a hangosbemondó közölte: a szerelvények nem állnak már meg. – Eléggé zaklatott állapotban jutottam a felszínre, amit csak fokoztak az alacsonyan szálló helikopterek, s a mellettem kétoldalt felsorakozott rendőrsorfal. A Deák Ferenc utca felől nagy iramban közeledtek az egyenruhások, s közben hangos felszólításokkal figyelmeztettek engem és az ott tartózkodó két-három embert, hogy ne álljuk el az útjukat. Lehet, hogy le voltam lassulva, hiszen egy európai fővárosban ki számít ma arra, hogy egy meghiúsult tömegközlekedési átszállás következtében hirtelen utcai öszszecsapások közepébe csöppen? A sorfalat vezénylő rendőr ezért megszólított, hogy álljak odébb, majd meglökött. Arra kértem, ne viselkedjen így velem, mire még nagyobbat lökött rajtam, mire jeleztem neki, hogy nem kell tovább erőszakoskodnia, elindulok. Ezután szó nélkül megfogta a ruhámat, s hátratolt a kollégái közé. Innentől kezdve mint egy rongybabát, a rendőrök földre tepertek, hátrabilincselték a kezemet, majd fölállítottak, s felírták az adataimat. Kértem az intézkedő rendőrt, hogy azonosítsa magát, de azt válaszolta, hogy minden adathoz hozzájutok majd, mert ő végig velem lesz. Végül csak a rabszállító autóhoz kísért el, amely elszállított a Gyorskocsi utcai fogdába – részletezte B. K.
A fogdában a rendőrök megkérdezték tőle: miért került oda, s így derült ki, hogy senki sem tudja, miért vették őrizetbe. – Ekkor kértem papírt, hogy leírhassam a sérelmeimet, mire kaptam ugyan néhány ívet, de az egyik rendőr közölte: „Maga itt egy senki! Nehogy azt higgye, hogy igaza van! Akármit csinál, úgysem vonnak felelősségre senkit! – folytatódott a történet. – Végül hajnali fél négykor aláíratták velem egy határozat átvételét, s ebben fogalmazták meg először: megalapozottan gyanúsítható vagyok azzal, hogy október 23-án a rendőri felszólítás ellenére, nem hagytam el a Deák teret, a sorfal mozgását akadályoztam, majd az intézkedő rendőrök ellen fizikai erőszakot alkalmaztam, s ezért vettek őrizetbe. Délután már el is vittek az ügyészségre, ahol jelen volt a férjem és az ügyvédem is, majd – új tételeket is hozzáfűzve – felsorolták, mivel gyanúsítanak. Ekkor már külön részletezték, hogy ütve-rúgva bántalmaztam a rendőröket. Végül az ügyész úgy döntött, hogy ellenem a nyomozás kényszerintézkedés nélkül lefolytatható, ezért megszüntette az őrizetemet – tette hozzá B. K.
Amint azt lapunknak kifejtette, a lelkiismeretét továbbra is tisztának érzi, s most is abban bízik, hogy becsületesen kerül ki ebből az ügyből, mert az életében az erőszak sohasem játszott szerepet. – Olyasmi történt velem legbelül, amitől most nőttem fel igazán. A kislány koromban átélt ötvenhatos eseményeket is így tudom csak igazából a helyükre tenni. Ugyan én nem a Deák térre készültem menni, de ami történt meghatározó része marad az életemnek – fűzte hozzá B. K.