Médiamunka

Gy. Zsolt összehúzta a függönyt, majd nekiesett a szekrénynek. Előbb flitteres balettszoknyát vett J. Press alsónadrágja fölé, majd fekete neccharisnyát húzott fel. Arany körömcipőjében kibotladozott a fürdőszobatükörhöz, sok-sok alapozó, műszempilla és ajakfény után bodor parókával fejezte be a műveletet. Barátja csücsörítve nézegette, végül három pávatollat még betűzködött a hátsójába, és elégedetten füttyentett: Nahát, legalább olyan szexi vagy, mint Terry Black! Aztán kattogott a fényképezőgép, és Gy. Zsolt képei megjelentek a bulvárlapok címoldalán. Egy hét múlva minden tévécsatorna meghívta vendégnek, volt, ahol komolyan szóba került egy mellnagyobbító műtét, s a nővé változtatás esetleges anyagi támogatása is. Gy. Zsolt egy hónap múltával sztár lett az internetes celebek listáján.
Ehelyett azonban Gyenge Zsolt fideszes önkormányzati képviselő SS-egyenruhában szereplő fényképe jelent meg a Blikk című napilapban, mire a Fidesz megindította a kizárási eljárást. Persze a dolgok ennél mindig bonyolultabbak: a fiatalember érdeklődik a régi, második világháborús relikviák iránt. Haverja egy magánlakásban fényképezte le, később azonban összekülönböztek, és az illető így állt boszszút. Gyenge Zsoltról kiderült, hogy szovjet katonaruhában is készültek róla felvételek, de azok a Blikket nem érdekelték. Miért is közölték volna, abból nálunk nem lehet a botrány, így viszont hangos hejehuja, kárörvendés fényezte be a liberálisok egét.
Gyenge Zsolt nem túl okos politikus. Ilyen kiélezett politikai helyzetben, egy ilyen médiakörnyezetben és egy olyan önkormányzati légkörben, amilyen az övé, felpróbálni egy német katonai egyenruhát, akár csak azért, hogy eljátssza otthon a sztálingrádi csatát, nem túl bölcs dolog. Igaz – bár erről nem nagyon hallani –, a kép nem mostanában készült. Csak hát van itt némi megfontolandó szempont is. Először: törvényileg ugye azt játsszuk, hogy a magánéletünkhöz, illetve a négy fal közti világunkhoz nincs köze a nyilvánosságnak. Piszkálhatjuk az orrunkat, járkálhatunk pucéron, öltözhetünk korbácsos dominának, bepelenkázhatjuk a szívünk szerelmét, ha éppenséggel arra gerjed. Dr. Veress Pál szexológusnak volt olyan esete, aki csak rohamsisakban tudta teljesíteni férfiúi kötelességét. De ha valaki otthon a munkás–paraszt hatalomért érmeivel gombfocizik, a pufajkáját kefélgeti, munkásőr-egyenruháját dajkálja, az magánügy. Éppen ilyen magánügy mindenfajta háborús kacat gyűjtése. Gyenge Zsolt állítólag az Allgemeine SS kimenő-egyenruhájának közlegényi változatát viselte tiszti tányérsapkával, de a szovjet uniformisban is akadtak hibák. Na és? Kit érdekel? Nem masírozott benne az Andrássy úton, nem vágott ki díszlépést, nem lendítette köszöntésre a karját, és nem ő volt pufajkás miniszterelnök davajgitárral, nem ő volt exügynök miniszterelnök, nem volt dicsfényben fürdő besúgó filmrendező, nem követelte vissza a tiltott vörös csillagot, nem vezényelt sortüzet a honfitársaira, és nem hazudott éveken át a magyar népnek, hogy hatalomra kerüljön.
Gyenge Zsoltot egy kicsinyes magánbosszú áldozataként kizárhatják a pártjából. Próbálok kicsiholni némi felháborodást vagy katartikus megvilágosodást, de nem megy. Csak annyit sikerül érzékelni, hogy a liberális oldal sunyi kutyaként próbálja oldalba kapni a fideszes nyájat, hátha sikerül összehoznia egy „Fidesz-nácit” a semmiből. A baloldal ezúttal elérte, amit akart. Hozzáteszem, hogy ilyen alapon a fél országot be, a másik felét pedig ki lehetne zárni mindenhonnan. Nincs az a jámbor polgár, akiről rövid médiamunkával nem lehetne bebizonyítani, hogy vagy nácinyilas, vagy pudvás őskommunista.