Olvasóinktól

Nagy Imréné (Győr): Amikor a balatonőszödi beszéd napvilágot látott, akkor rádöbbenhettünk az átverés iskolájára. Gyurcsány Ferenc kimondta: „Nem csináltunk négy évig semmit. Semmit! Hazudtunk reggel, éjjel meg este.” Kijelentése meg is döbbentette a társadalmat, és abban bíztunk, hogy lemond, és az ország majd kilábal a nehéz gazdasági helyzetből. Sajnos, nem így történt. Ő maradt, és az átverés folytatódik. Most állandóan reformokról hallunk, amik tulajdonképpen munkahelyek (kórházak, iskolák stb.) megszűnését vagy privatizálását jelentik. A végeredmény minden esetben a lakosság megsarcolását eredményezi. Az eddig sem ingyenes egészségügyi szolgáltatások (vizitdíj, ágydíj stb.) újabb terhei sokak számára lehetetlenné válnak. Közben a kormány hárommilliárd forintot különített el a jövő évi költségvetésben az általuk reformnak nevezett megszorítások kommunikációjára. Mégiscsak van pénz? Öntömjénezésre számolatlanul. Mindezekből azt látjuk, hogy Gyurcsány Ferencet csak a hatalom megtartása érdekli, és érzéketlen a szegény sorsúak iránt.

Paál István (Budapest): Úgy gondolom, még élünk Magyarországon néhányan, akik 1956-ban hallgattuk a nyugati rádiók adásait. Naivak voltunk, és hittünk is nekik. Katonaként az ötvenes évek elején még a harckocsi- rádión is hallgattuk, amikor csak lehetőségünk volt rá. Ki tudtuk játszani az ezred ÁVH-s (elhárító) tisztjeinek éberségét. Megdöbbenve olvastam az International Herald Tribune cikkéből közölt írást a a Szabad Európa Rádió 1956-os adásainak elemzéséről. Miért csodálkozunk, hogy nálunk a baloldali média gátlástalanul hazudik, amikor a világon mindenütt ismert fent idézett nyugati sajtó is szemérmetlenül ír le valótlanságokat? Felelősen állítom, hogy igenis sulykolták a nyugati rádióadások, hogy tartsunk ki, mert jönnek és segítenek. A lényeg az, hogy amíg az amerikai elnök megnyugtatja Hruscsovot, nem avatkoznak be a magyarországi harcokba, addig rádiójuk gátlástalanul biztatott kitartásra. Ez a nyugati hatalmak aljas kétszínűsége volt.

Kiss Antal (Miskolc): A gázártámogatáshoz szükséges egy főre eső jövedelem kiszámításánál minden lakásban csak egy fő számítható egy egységnek, a többiek mind kisebb (0,9, 0,8 … stb.) szorzókkal vehetők figyelembe. Indoklás: nem kell jobban fűteni a lakást, ha azt egynél többen lakják. Ez még igaz is, csakhogy, egy-két felnőtt áttelel egyetlen fűtött szobában is (a többiben a konvektorok takarékon), ám többgyerekes családok kénytelenek több helyiséget fűteni. Arról pedig teljesen megfeledkeztek, hogy főzésre és meleg vízre (mosogatás, mosakodás, fürdés, mosás) egész évben szükség van, ami egy népesebb családban felér a téli fűtés költségeivel. Az igazságosság bajnokai tehát ismét nem az igazságot, hanem a költségvetés számára legolcsóbb megoldást keresték. Csak nem ettől várják a gyermekvállalási kedv reneszánszát? Vagy ez ma már nem is szempont?

Bús Jánosné (Tapolca): Most, hogy egyes romák Svédországba vándorolnak, turistáskodnak, időszerűnek érzem, hogy a Magyar Nemzet október 19-i A kútmérgező lelke c. cikkére néhány gondolatot hozzáfűzzek. Tökéletesen egyetértek Szarka Ágota cikkíróval, hogy a roma ügy nem etnikai eredetű, a gondok oka kulturális. Tanítottam cigánygyerekeket falun is, városon is. Egy-egy osztályban csak néhány volt. Nem volt velük soha különösebb problémám. Valahogy talán megérezték, hogy embernek, sőt egyenrangú embernek érzem őket a többiekkel. Képességeik nem rosszabbak a nem roma gyermekeknél. Persze vannak nehezebb esetek is, különösen ha már a légkör mérgezett. De ez más osztályközösségben is így van. Nem ígérgetni kell a választások előtt, hanem tenni, tenni és tenni! És én ezt a segítő tevékenységet láttam Orbán Viktornál és Farkas Flóriánnál, akik a nehezebb, de igaz utat választották. Az alanyi jogon járó családi pótlékot kössék össze az alanyi kötelességgel, az iskolába járatással. Nem hamis mellébeszéléssel kell a hibát eltussolni, hanem nevelni, kultúrát, iskolát kell adni nekik. Jobb- és baloldaltól függetlenül ez a kötelességünk. A társadalom részéről pedig okos megértést és emberséges segítést kérünk.