Orbán: Kommunista trükkök

A legrosszabb kommunista időket idéző hazugságoknak nevezte Orbán Viktor kedden az uniós ügyek bizottsága előtt mindazt, amivel strasbourgi beszéde miatt megvádolták. A Fidesz elnöke szerint a szöveg egyértelmű volt és világos, vagyis szó sincs arról, hogy a támogatások megvonását kérte volna az Európai Uniótól.

György Zsombor
2006. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kifogytak az érvekből az uniós ügyek bizottságának szocialista tagjai Orbán Viktor meghallgatásának végére, hiába próbálták idővel még a cukorkvóták és a kukoricaintervenció ügyével is sarokba szorítani a strasbourgi beszéde miatt meghívott exkormányfőt. Ismeretes, a kormánypártok azzal vádolták meg Orbán Viktort, hogy szónoklatában a Magyarországnak járó támogatások megvonását kérte az Európai Uniótól. A Fidesz elnöke azonban mindezt pitiáner, kommunista trükknek nevezte, több részletet is idézve szónoklatából. (A beszéd lapunk október 28-i számában olvasható – a szerk.) Az SZDSZ-es Eörsi Mátyás bizottsági elnök által összehívott ülésen a támadó jellegű kérdésekre Orbán úgy reagált, régi kommunista tempó, hogy már a kérdésben benne van a vélemény, s esélyt sem adnak a védekezésre.
A mintegy kétórás, heves vitáktól sem mentes találkozón a volt kormányfő kifejtette: történelmi beszéd elmondására kapott felkérést Strasbourgban, amelyben azt taglalta, milyen égető kérdésekkel kell szembenéznie az uniónak. Mint mondta, a legnagyobb gondot az elöregedés és a munkanélküliség jelenti, de szembe kell nézni a kommunizmus örökségével is, mivel a posztkommunista elitek a marxizmus helyett most a versenyképesség ideológiájával próbálnak mindent megindokolni. – A hazugság része lett a napi politikának – tette hozzá, emlékeztetve arra, hogy a kormány 4,6 százalékos költségvetési hiányt ígért, amiből majdnem 11 lett. „Ez nem tévedés, hanem szemenszedett posztkommunista hazugság és csalás” – szögezte le. Kiemelte, hogy az EU egyébként sem segítséget nyújt Magyarországnak, az a „KGST volt, kedves kommunista barátaim”. A nyolcezermilliárdos támogatás jár az országnak, erről törvény is van – fejtette ki.
Végső próbálkozásként a szocialista bizottsági tagok számon kérték Orbán Viktoron, hogy miért vádolja az emberi jogok lábbal tiprásával a magyar rendőrséget. A Fidesz elnöke válaszában kifejtette: látta, amit látott, világos, hogy a rendőrök magatehetetlen embereket vertek, mint annak idején őt magát is, ez pedig emberi jogi kérdés, amiről Európának tudnia kell. Orbán Viktor végezetül A tanú című filmet ajánlotta a láthatóan feldúlt kormánypárti képviselők figyelmébe.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.