Öt perc az egészségért

Évente ötszáz nő hal meg Magyarországon a méhnyakrák miatt, holott ez a betegség egy ötperces vizsgálattal megelőzhető – hangzott el tegnap a szűrés fontosságát hangsúlyozó Liliom-program sajtótájékoztatóján Szegeden.

Munkatársunktól
2006. 11. 03. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nyugat-Európában évek óta már egyetlen egy beteg sem hal meg a méhnyakrák vagy annak szövődményei miatt – közölte tegnap Kovács Ferenc, Csongrád megyei tiszti főorvos, aki hozzátette, hogy ez a betegség egy ötperces, ingyenes szűrővizsgálattal megelőzhető. A hatékony megelőzéshez háromévente egyszer elegendő felkeresni a nőgyógyászt. A tiszti főorvos információi szerint ezért a vizsgálatért a továbbiakban sem kell fizetni.
Fazekas Márta, az ÁNTSZ munkatársa elmondta: a Liliom program hatására az előző évinél tavaly kétszer többen mentek el a szűrővizsgálatra. A statisztikai adatokból kiderül az is, hogy a megjelentek 51 százaléka még soha nem vett részt nőgyógyászati rákszűrésen. A névre szóló behívó levelek hatására a nőknek mindössze 4 százaléka látogatja meg orvosát, míg Európában ez az arány 70 százalék felett van – hangsúlyozta a szakember.
A közelmúltban középiskolás lányokon végzett szűrés megállapította, hogy a 14–18 éves korosztály csaknem egyötödénél már kimutatható az elváltozás – mondta el a tájékoztatón Mészáros Gyula szülész-nőgyógyász. Az orvos szerint ebből még nem feltétlenül lesz rákos megbetegedés, de lehetséges. Úgy véli, a felmérés azért figyelemre méltó, mert a méhnyakrákot okozó vírus elsősorban nemi úton terjed. Ez azt jelenti, hogy a középiskolás korú lányok, akik egyszer létesítettek nemi kapcsolatot, már a veszélyeztettek közé tartoznak – fűzte hozzá Mészáros Gyula.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.