Rossz szomszédság

Szíria megölt egy újabb libanoni politikust, aki ellenezte Damaszkusz befolyását az országban – jött az azonnali konklúzió, miután fegyveresek lelőtték Pierre Gemayel ipari minisztert. Gemayel emblematikus politikus volt, családja hitbizománya volt a Phalange párt, saját harcosaival komoly szerepet játszott a libanoni polgárháborúban, mégpedig a mozlimok ellen. Ezt a hátteret nézve egyértelmű lehet Szíria felelőssége. Rafik el-Haríri volt miniszterelnök megölésében is minden bizonnyal benne van a keze Damaszkusznak. A lényeg pedig épp ez. Minden bizonnyal, de nem biztosan. Bizonyíték ugyanis – egyelőre – nincs. Szíria ugyanúgy elítéli a merényleteket, mint minden más ország. A libanoni utcán persze továbbra is hemzsegnek a szíriaiak, akik a 29 éves megszállás után „valahogy” a cédrusok földjén maradtak. Damaszkusz nagyon nem akarja elengedni az aranytojást tojó tyúkot, kicsi dédelgetett Libanonját, amelyen keresztül kapcsolatot tud teremteni a külvilággal. Szíria maga erre egyelőre nem igazán képes. Az ország belső viszonyai rendezetlenek, és egyáltalán nem olyan stabil, mint az kifelé látszik. Az viszont nem biztos, hogy Damaszkusz megelégszik egyetlen szövetségese, Irán társaságával. Tárgyalni akar ugyan, de nem igazán tud, mivel első számú ellensége, Izrael nem hajlandó vele leülni egy asztalhoz.
Mielőtt eldöntenénk magunkban a kérdést, ki is ölte meg a fiatal libanoni minisztert, érdemes megjegyezni, hogy az ENSZ előtt van a Haríri-gyilkosság ügye, s a jövőben megszülető jelentés akár arról is dönthet, milyen mozgásteret hagynak Szíriának. Ezért is állította vissza diplomáciai kapcsolatait Irakkal, amelyet épp az amerikaiak tartanak megszállás alatt. A „Közel-Kelet második demokráciáját” a pokol felé terelgető Amerika azzal vádolta Szíriát, hogy a viszályokat ő szítja, ő küldi be rendbontóit Bagdadba, segít az ellenállóknak, Szaddám Huszein embereinek. A tegnapi 140 halálos áldozattal járó merényletsorozat miatt sem fog javulni Damaszkusz megítélése, legalábbis Washington valószínűleg nem hagyja lepattanni a magas labdát. Az újabb iraki vérözön és a Gemayel-gyilkosság egyaránt azzal az eredménnyel járhat, hogy a Nyugat irányába való tapogatózás csak álom marad, s ismét csak Irán felé nyitva a kapu. Szíria akkor kerülhetne ki az egérfogóból, ha adna valamit az amerikaiaknak. Így tett 1990-ben, amikor Szaddám Huszein ellen fordult a kuvaiti válság idején. Előzőleg egy brit vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy a Lockerbie-merénylet mögött Szíria áll. Damaszkusz gesztusa után azonban inkább Líbia ellen fordították a vádat.
A nagy játékosok labdája, a libanoni kormány ugyanakkor kisebb egérutat nyert válsága idején. A szintén nem túl stabil libanoni kabinet vészesen megfogyatkozott, két újabb miniszter lemondása esetén meg is bukna. A Hezbollah közölte, a kormány úgyis menni fog, hiszen elvesztette legitimitását. A Szinjóra-kabinet nem tudott ugyan sok mindennel védekezni, a síita fegyveresek pedig az Izrael elleni háború óta növelték addig sem csekély népszerűségüket. Gemayel halála kellett ahhoz, hogy utcára tóduljon sok tízezer keresztény, és elutasítsa a Hezbollahot, Szíriát. A bejrúti kormány így teret nyert, magához ragadta a kezdeményezést, és amíg szemernyi vád illetheti Damaszkuszt, addig az Bejrútból feltétlenül meg fog érkezni. A libanoni kormány azt hiheti, előnybe került, és ő irányít. A szomorú valóság viszont az, hogy Libanon szomszédai háborúját kénytelen vívni, ahol soha, semmilyen körülmények között nem nyerhet. Visszacsúszása a polgárháborúba pedig épp Gemayel gyilkosainak sikerét jelentené.