Röviden

2006. 11. 09. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Összesen 1,063 milliárd dollárt gyűjtött a londoni tőzsdei kibocsátásból a legnagyobb orosz acélművek, a Severstal. A cég részvényeit 12,5 eurós kibocsátási áron adta el, a 11–13,5 dolláros ársáv majdnem közepén. A kibocsátási ár alapján a Severstal 12,7 milliárd dollárra értékelhető. (MTI–Eco)

*****
A Waberer’s cégcsoport tőzsdei bevezetése soha nem került le a napirendről, noha az elképzelés – a külső körülmények kedvezőtlen változása után – inkább az elemzés szintjén maradt. Most ismét komolyan foglalkozunk a kérdéssel, hiszen ez az év jelentős változásokat hozott a cég életében – nyilatkozta a társaság vezérigazgatója. (MTI–Eco)

*****
A holland Wolters Kluwer közgazdasági, jogi és tudományos kiadó, amely a piacán a világ három legnagyobbja közé tartozik, 98 millió eurós adózott eredményt jelentett a harmadik negyedévről. Ez 20 százalékkal több a tavalyi harmadik negyedévi 82 millió eurónál. (MTI–Eco)

*****
A függetlenségét féltékenyen őrző londoni értéktőzsde-társaság, a London Stock Exchane Plc. (LSE) a szeptemberrel zárult első üzleti fél évében 76,7 millió fontos adó előtti eredményre tett szert az egy évvel korábbi 29,4 millió fontos helyett. A társaság üzemi eredményét 60 százalékkal 81,3 millió fontra növelte, az új kibocsátásokból származott jutalékoknak és a befektetők számára olcsóbb, elektronikus kereskedés bővülésének köszönhetően. (MTI–Eco)

*****
A Dél-magyarországi Áramszolgáltató Nyrt. első háromnegyed évi mérleg szerinti nyeresége 4,777 milliárd forint volt, 4,7 százalékkal alacsonyabb az előző év azonos időszakánál – szerepel a társaság tegnap közzétett, első háromnegyed éves, nemzetközi számviteli szabványok szerint készült konszolidált gyorsjelentésben. (P. B.)

*****
Európa legnagyobb és a világ negyedik számú médiavállalkozása, a német Bertelsmann tegnap 243 millió eurós adózott eredményt jelentett az első kilenc hónapról, 49 százalékkal kevesebbet a tavalyi első kilenchavi 475 millió erónál. A visszaesést a növekvő adókkal indokolták. (MTI–Eco)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.