Sztrájkkal fenyegetnek a kancellárián

Bákonyi Ádám
2006. 11. 02. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezete sztrájkbizottságot hozott létre a Miniszterelnöki Hivatal irányítása alatt álló Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatalnál (KANYH).
Urbán György, a szervezet vezetője ugyanis az előzetes tárgyalásokkor kijelentette, hogy nem tud eltekinteni a hivatal központi számítógépes géptermében tervezett több mint ötvenszázalékos létszámcsökkentés végrehajtásától, azaz 16 köztisztviselőből 9 munkavállalót bocsátanának el. A KANYH végzi az egész országra kiterjedően az adatszolgáltatást, a személyi igazolvány, a lakcím, az útlevél, a hatósági erkölcsi bizonyítvány, gépjármű-vezetői engedélyek (büntetőpontok) nyilvántartását, illetve a rendőrség, a Nemzetbiztonsági Hivatal és más, törvényben meghatározott szervek részére történő adatszolgáltatást a nap 24 órájában, folyamatos munkarendben, szünet nélkül. A szakszervezet felkérte a Miniszterelnöki Hivatal vezető miniszterét az egyeztető tárgyalások azonnali megkezdésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.