Nem volt túl nagy érdeklődés a BÉT-en a mindenszentek előtti kereskedési napon: a BUX 44,1 44,11 pontos csökkenéssel, 22 391,43 ponton zárt, a forgalom összértéke 13,1 milliárd forint volt. A kis és közepes részvények indexe, a Bumix 5,15 ponttal, 0,23 százalékkal, 2 293,89 pontra emelkedett. A hónap utolsó napján a befektetők visszafogottak voltak, és inkább a kivárás pozícióját vették fel.
A Mol árfolyama követte a csökkenő olajárakat, a gyógyszerkassza bizonytalansága miatt pedig a gyógyszergyárak részvényei is veszítettek értékükből. A Mol 245 forinttal, 1,19 százalékkal gyengült, 20 300 forinton zárt. A papír forgalma 3,7 milliárd forintot tett ki. A Richter-részvények 42 800 forintot értek záráskor, 200 forinttal – 0,47 százalékkal – kevesebbet, mint pénteken. A forgalom itt 1,66 milliárd forint volt. Az Egis-részvények ára 150 forinttal, 0,56 százalékos csökkenéssel,
26 700 forinton zárta a kereskedést. A kisebbik gyógyszergyártó papírjai 316 millió forint értékben forogtak. Az OTP kurzusa 47 forinttal, 0,66 százalékkal, 7175 forintra nőtt, a bankpapírral 4,9 milliárd forint értékben kereskedtek. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 950 forint maradt.
Vegyesen zártak a vezető New York-i tőzsdemutatók kedden, miután az aznap ismertetett októberi tengerentúli fogyasztói bizalmi index a várt növekedés helyett csökkent, s ennek hatása jórészt háttérbe szorította a kedvező vállalati híreket. A technológiai papírokkal telített Nasdaq Composite index 0,12 százalékos (2,94 pontos) emelkedéssel, 2366,71 ponton fejezte be a napot. A harminc vezető ipari részvény DJIA-mutatója 0,05 százalékkal (5,77 ponttal), 12 080,73 pontra mérséklődött. Októberben a DJIA indexe 3,4 százalékkal, a Nasdaq mutatója 4,8 százalékkal nőtt. A nap egyik nagy vesztese a Pfizer volt, amelynek egyik kísérleti gyógyszerével kapcsolatban kedvezőtlen hírek láttak napvilágot. Gyengült az ugyancsak Dow Jones-tag Procter and Gamble árfolyama, miután a cég a vártnál kedvezőbb negyedéves adatokat közölt, és javította a nyereséggel kapcsolatos kilátásokat. Ugyanakkor szakértők szerint nem olyan mértékben, mint azt sokan várták.
Ünnep előtti csend
Alacsony forgalom mellett folyt kedden a tőzsdei kereskedés. A BÉT-en 13,1 milliárd forintnyi üzletet kötöttek, amely alig a fele annak, ami egy átlagos napon a tőzsdére jellemző. A BUX 44,11 pontos csökkenéssel, 22 391,43 ponton zárt, ez a hétfői záróértékhez képest 0,2 százalékos gyengülést jelent.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!