A megszorítások hatására tovább nőtt az ügyfelek árérzékenysége, így a tavalyi 360 ezer helyett az idén akár 500 ezer autótulajdonos is átigazolhat másik biztosítóhoz – mutatott rá a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének (FBAMSZ) elnöke. Papp Lajos kiemelte: már tavaly is alkuszok segítségével köttetett meg a kgfb-szerződések több mint fele, s ez az arány az idén tovább nő. A napokban váltak elérhetővé az on-line kalkulátorok, ami még egyszerűbbé teszi az ajánlatok közötti eligazodást. Ám a szövetség hangsúlyozza: az alkuszok nemcsak a díjakról, hanem a szolgáltatás minőségéről is tájékoztatják az ügyfeleket, sőt igyekeznek kiszűrni a kétes értékű biztosításokat is. Tény, hogy a kgfb-nél az autósok egy majdani, ismeretlen károsultat „biztosítanak be”, tehát nem meglepő módon az árra hajtanak, a FBAMSZ elnöke ezért tegnap arra kérte az alkuszokat: olyan biztosításokat kínáljanak az ügyfeleknek, amelyekkel szenvedő félként maguk is szívesen találkoznának.
Az alkuszok ugyanakkor a jelenlegi szabályozást is módosítanák: javasolják, hogy a vétlen károsultnak a saját biztosítója térítsen, s minden biztosító üssön meg egy minimális színvonalat a kárügyintézésben. Ennek érdekében a szövetség részt vesz a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének munkacsoportjában, s fontos szerepe volt a nemrég kibocsátott, a biztosítókat a határidők betartására sarkalló ajánlás megfogalmazásában is. A FBAMSZ szerint érdemes megfontolni az évközi biztosítóváltás engedélyezését is.
Eközben a biztosítás.hu a lapunkat arról tájékoztatta, hogy már november 1-jén ezernél több kötés született a portálon. Az első adatok alapján a pálmát a Közlekedési Biztosító Egyesület (KÖBE) viszi el, a második helyen pedig némi meglepetésre az Uniqa végzett. Utána következik a Signal biztosító, amely új belépőként igen jól árazott egyes szegmenseket. A MÁV és a posta kissé hátrább kerültek, ám a kedvező díjakkal még mindig megelőzik a drága nagyokat – állapítja meg a biztosítás.hu, amely az első adatok alapján azt valószínűsíti, hogy a KÖBE közel 70, az Uniqa és a Signal pedig 55-60 ezer új ügyfelet szerezhet.
Tagadhatatlan, hogy érdemes néhány órát a tarifák összehasonlítására szánni. Az ajánlatok böngészése világossá teszi, hogy a díjakat az idén is elsősorban a kor és a lakóhely befolyásolja. Az ajánlatok között ugyanakkor egyazon biztosított esetében is komoly eltérések lehetnek: egy középkategóriás autót vezető, középkorú, fővárosi lakos a MÁV biztosítónál csak évi 38 ezer forintot fizetne, a Generalinál viszont már 110 ezret. Az eltérés fiatal sofőrök esetében akár 180-200 ezer forint is lehet. Azt, hogy a 3,6 milliós állományért komoly harc folyik, jól mutatja, hogy a netrisk.hu biztosítási portált tegnap a kalkulátor beindítása után pár órával hackertámadás érte, így lapzártánkig elérhetetlen volt.
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól
