A GKM mint főprivatizátor

Hírösszefoglaló
2006. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Várhatóan január második felében hagyja jóvá a kormány, hogy a Volán-társaságok részvényei a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumhoz (GKM) kerüljenek vagyonkezelésbe – közölte a Kormányszóvivői Iroda. A jelenleg az ÁPV Rt.-nél lévő Volán-részvényeket a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak (KVI) adják át, majd ezt követően a KVI vagyonkezelési szerződést köt a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal. A KVI tájékoztatása szerint az részvények átadásával kapcsolatos szerződést bemutatják a kormánynak, és a jóváhagyást követően bonyolítják le az átadást. Az ÁPV Rt.-nél közölték, készen állnak a Volán-társaságok részvényeinek átadására; ennek időpontját a jelenlegi helyzetben elsősorban a KVI, illetve a GKM lépései befolyásolják. A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a vagyonkezelést vállalva a tárca célja a 2012-es piaci liberalizációig a Volán-társaságok megerősítése regionális összevonásokkal, vonalhálózatok újraszervezésével, menetrendek összehangolásával. A kormány júliusban döntött arról, hogy megkezdik a helyközi személyszállítás átalakítását a minőségi szolgáltatások érdekében. Az átalakítás során összehangolják a Volán- és a MÁV-járatok menetrendjeit és tarifarendszerét. Annak érdekében, hogy egy kézből tudják irányítani a közlekedéspolitikát, a gazdasági és közlekedési miniszter gyakorolja majd a Volán vagyonkezelési jogát.
Az ÁPV Rt. adatai szerint a huszonnégy Volán-társaság saját tőkéje 41 532 141 000 forint, jegyzett tőkéje 66 716 513 000 forint. A huszonnégy Volán-társaság értékesítésének nettó árbevétele 2005. évi adatok alapján 137,731 milliárd forint volt. A jegy- és bérletértékesítésből származó bevételek 72,474 milliárd forintot, az árkiegészítések az ötven- százalékos, a 67,5 százalékos és a kilencvenszázalékos kedvezmény után 51,925 milliárd forintot tettek ki. A támogatások teljes összege 5,431 milliárd forint, ebből a fejlesztési támogatások összege 2,468 milliárd forint, a működési támogatások összege 2,643 milliárd forint. Az egyéb bevételek összege elérte a 4,260 milliárd forintot.
A Népszabadság információi szerint rövidesen megkezdik a magyarországi autópályákat üzemeltető Állami Autópálya-kezelő Zrt. (ÁAK) felkészítését a privatizációra. A gazdasági tárcánál már nem csupán a társaság kisebbségi részvénycsomagjának tőzsdei eladását tervezik, hanem vizsgálják az egész cég értékesítésének lehetőségét is. Így a teljes hazai gyorsforgalmiút-hálózat üzemeltetése magánkézbe kerülhet, beleértve az útdíjak beszedését is. Becslések szerint az autópálya-hálózat üzemeltetési joga 300–500 milliárd forintot is érhet, amely megközelíti a Budapest Airport tavalyi magánosításából befolyt összeget. Ha ez a hazai GDP nagyjából két százalékára rúgó bevétel a magyar államadósságot csökkenti, akkor az a bruttó nemzeti össztermék 70 százaléka maradna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.