A gyógypedagógus

A pedagógustársadalom anyagi megbecsülésének fontosságáról beszélt Hiller István a minap. Nem kellett volna, miért nevettette ki magát? Éppen most éljük azokat a heteket, hónapokat, amikor az ország pedagógusait a lábtörlő alá tapossák, megszorító intézkedésekkel sújtják, felemelik kötelező óráik számát, vagyis pillanatokon belül mintegy tízszázalékos reálkereset-veszteséggel kell számolniuk szerencsétleneknek. Bár már megszokták… Erre jön Hiller István, kiáll a pódiumra, és azt mondja, hogy a pedagógustársadalmat meg kell becsülni anyagilag. Hogy nem szakad le a traverz a politikus fölött…
A legszerényebb számítások szerint is jövőre tízmilliárd forinttal kevesebb jut erre a területre, mint az idén. Hiller Istvánt a jelek szerint nem zavarja, hogy az egész pedagógustársadalom jó ideje háborog, tüntet, tiltakozik. Ez valószínűleg elkerülte a figyelmét. A mai hatalom becsüli a tanárokat – csak nem fizeti meg őket. A miniszter szerint jövőre (itt mindig a jövőről beszélnek, a jelenről sosem) a nemzet egyik legfontosabb kérdése a közoktatás lesz, vitafórumokra, párbeszédekre kerül majd sor, és ő minden erejével azon lesz, hogy a pedagógusok hóna alá nyúljon. Csiklandós téma. Kevés olyan terület van, amelyet annyira megaláznak, mint a pedagógusoké. Talán az egészségügy vagy a honvédelem dicsekedhet ilyesmivel.
Nem is húzom tovább a gondolatsort, erről könyvet lehetne írni, de egy ilyen Hiller-idézet után már nincs mit mondani…