A miniszterelnök Bibó Istvántól idézett

Komolyan ismerkedik Bibó Istvánnak, a Nagy Imre-kormány 1956-os államminiszterének, a Fidesz alapításának egyik helyszínéül szolgáló kollégium névadójának a munkásságával Gyurcsány Ferenc. Legalábbis erről árulkodik az, hogy a kormányfő előbb az internetes blogján idézte Bibó szavait, majd a parasztpárti politikus egyik kötetéből olvasott fel a kormány és az önkormányzatok érdekszövetségeinek egyeztető fóruma előtt. Gyurcsány Bibó István olvasgatásával Orbán Viktornak üzen.

Munkatársunktól
2006. 12. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bibó István Válság után, választás előtt című tanulmányából olvasott fel egy részt Gyurcsány Ferenc a kormány és az önkormányzatok egyeztető fórumának tegnapi alakuló ülésén. A részlet szerint az ellenzék jogai csak úgy képzelhetők el, hogy „ahol a kormány és az ellenzék eszményei megegyeznek, mindkét fél biztos benne, hogy ezeket a másik kezében nem éri kár”. Gyurcsány ezzel utalt Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének múlt csütörtöki interjújára, amelyben az ellenzéki politikus leszögezte: nem tud semmilyen együttműködést elképzelni Gyurcsány Ferenccel, mert becsapta a választókat, és a demokráciára veszélyt jelentő, beteges hazudozó. (László Boglár, a kormányfő sajtófőnöke később közölte, Gyurcsány Ferenc valóban az interjúra válaszolt.)
Gyurcsány azonban az egyeztetésen kijelentette: az önkormányzatok és a kormány együttműködésre van ítélve, a kormánynak tiszteletben kell tartania az önkormányzatok önállóságát, azoknak pedig a kormánynak az ország egészére vonatkozó felhatalmazását. A függetlenség tiszteletben tartása viszont nem jelenti a teljes elkülönülést, nem jelenti az egymással szemben vég nélküli vetélkedést, az együttműködésnek és a kölcsönös felelősségnek világos határai vannak – fűzte hozzá a miniszterelnök. Állította: ezekből a felismerésekből kiindulva, valamennyi önkormányzati, ellenzéki és kormánypárti javaslatot figyelembe véve hozott határozatot a kabinet az egyeztető fórum létrehozásáról.
Ennek némileg ellentmond, hogy az alakuló ülésen nem vettek részt az ellenzéki politikusok. Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke lapunkat úgy tájékoztatta, azért nem voltak jelen az egyeztetésen, mert minden ellenzéki tagnak más, halaszthatatlan programja, például közgyűlése volt a kormányfő által meghatározott időpontban. Kérték Gyurcsányt, hogy halassza el az ülést, de a kormányfő erre nem volt hajlandó – tette hozzá a politikus.
A Fidesz szerint a kormány nem először „alázza meg” az önkormányzatokat. Ódor Ferenc, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének fideszes elnöke december 5-én arra hívta fel a figyelmet, hogy Lamperth Mónika délelőtt tíz órára hívta találkozóra a megyei közgyűlések elnökeit, akiknek a többsége egyben országgyűlési képviselő is. Ebben az időben azonban a honatyáknak a költségvetés módosító javaslatainak szavazásán kellett részt venniük.
Az ülésen egyébként Lamperth Mónika önkormányzati és területfejlesztési miniszter, a fórum elnöke beszámolt a testület idei ügyrendjéről. Ebből kiderült, hogy a tervezet szerint csak az év második felében foglalkoznának az önkormányzatok költségvetésének regionális elemeivel és az Új Magyarország fejlesztési programmal is. A miniszterelnök és Lamperth Mónika mellett a kormányt többek között Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János pénzügyminiszter képviselte. (Molnár az egészségügyi és szociális bizottság ülését hagyta ott az esemény miatt.) Veres kiemelte, hogy a jövő évi önkormányzati költségvetés tételeit érintően 4,7 milliárd forintos többletforrást fogadtak el az Országgyűlésben.
Gyurcsány Ferencnek az újságírók nem tehettek fel kérdéseket, mert az ülés kezdete után egy órával testőrei kíséretében távozott az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumból.
Vezércikk a 7. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.