Áron alul eladott kormányautók

Dékány Lóránt
2006. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Áron alul, darabonként másfél millió forintért vett meg a Porsche Hungária 84 kormányzati autót. Az egy tételben, összesen 131 millió forintért értékesített gépjárművek nagy része háromévesnél fiatalabb Volkswagen Passat és Bora. Az autókat a köztisztviselőktől vették el a megszorító intézkedések részeként. Bence Izabella, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) volt vezérigazgató-helyettese úgy véli, a kormány komoly lehetőséget szalasztott el a pénzszerzésre. Elmondta, 2005 óta létezik a KVI-ben az a jogszabály, amely lehetővé teszi az együttes értékesítést. – Ha ezeket az autókat egyenkénti árveréssel adták volna el, jóval többet kereshetett volna az állam – mutatott rá Bence. Hozzátette, a kormányzat által használt autók felső kategóriások (minimum nyolcmillió forint értékűek újonnan), és tökéletesen karbantartottak, ezért érthetetlen számára, hogyan adhatták el ezeket a jó minőségű járműveket ilyen alacsony áron.
Danks Emese kormányszóvivő lapunknak kijelentette, az autók felértékelését és a pályázat lebonyolítását a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF) végezte. Közölte, a KSZF azt hirdette ki győztesnek a kiírásban, aki a legtöbbet ajánlotta a 84 autóért, így a terveknek megfelelően az elérhető legnagyobb nyereségre tettek szert. Danks elmondta, a kormány összesen 341 autótól válik majd meg, a többi 257 eladását folyamatosan a minisztériumok végzik. Arra a kérdésre, miért pont ez a 84 került a csomagba, nem tudott érdemben válaszolni. Ugyanakkor jelentős kiadással is számolnia kell a kormánynak, hiszen november közepén a szóvivő már elismerte, hogy az állam 963 gépkocsit vásárol, amelyből 659-et egy európai alapból, 304-et pedig adóforintból finanszíroznának.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.