Az idén nem szúrt szemet a kereszt

Dékány Lóránt
2006. 12. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Idén nem akadályozták az önkormányzatok a Jobbikot abban, hogy fakeresztjeit felállítsa az ország több területén, hogy ezzel hívja fel az emberek figyelmét a karácsony keresztény szellemiségére.
Csörgics Mátyás, az akció budapesti szervezője elmondta, az idei évben több olyan helyre is megkapták közterület-használati engedélyt, ahová tavaly nem. Ilyen a fővárosi Ferenciek tere, ahol tavaly az V. kerület korábbi MSZP-s polgármestere, Steiner Pál megtiltotta a kereszt kiállítását. Az előző évben a XXII. kerületben két nap után az akkor még szocialista vezetésű városháza a fővárosi önkormányzati engedély ellenére lebontatta, majd lefoglalta a keresztény jelképet. A Jobbik most ide is megkapta az engedélyt, azonkívül a tavaly elkobzott keresztjét is visszaadták.
Csörgics Mátyás közölte, hogy a még mindig „műveleti területként” funkcionáló Kossuth térre három év után először nem tehették ki a fakeresztet, még hosszas rendőri egyeztetést követően sem, ezért a Szabadság térre állították fel a keresztény erkölcsiség szimbólumát.
Egyedül Szegeden volt probléma a keresztállításból, de ott a Városkép Kft. ellenzését felülbírálva az önkormányzat végül megadta az engedélyt, igaz, csak december 10-ig.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.