Baloldali presszió a pesti Broadwayn

Nem akart botrányt a választások előtt az MSZP–SZDSZ vezetésű terézvárosi önkormányzat, ezért arra kérték a Nagymező utcai mélygarázs beruházóját, az ügyben ne adjanak tájékoztatást a lakóknak – ezt hangfelvétellel bizonyítja az építkezés ellen tiltakozó egyesület, amelynek elnökét perrel fenyegette meg az építtető. Közben a kerület jegyzője döntött: nem állítja le a munkálatokat.

Gyulasi Georgina
2006. 12. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hónapokig titkolta a budapesti terézvárosi önkormányzat és a beruházó a Nagymező utcai hatszintes, 371 férőhelyes mélygarázsépítés részleteit, így a jogerős építési engedély kiadását, a tervezett fakivágásokat – derült ki abból a hangfelvételből, amelyet a Nagymező Utcaiak Egyesülete mutatott be múlt heti demonstrációján. Hantos Enikő, a civil szervezet elnöke elmondta, a környék társasházai tájékoztatást kértek a december elején indult építkezés beruházójától. A hangfelvétel tanúsága szerint a német tulajdonú WK Bt. vezetője közölte: „elnézést, politikai okokból le voltunk állítva, hogy bármikor tájékoztatást adjunk”. – Mi már el akartuk kezdeni az önkormányzati választások előtt, de azt mondták, hogy ne kezdjük el – tette hozzá a társaság egyik képviselője. A civil szervezet vezetőjét a WK Bt. és a kivitelező Murus Zrt. is perrel fenyegette meg, mert szerintük jogszerűtlen a felvétel közzététele, Hantos Enikő viszont közölte: a nyilvános tájékoztatón készült hanganyag senkit nem sért, sőt közérdek annak megismerése.
Ismert, két hete a pesti Broadwayként emlegetett utca lakói megdöbbenten értesültek arról, hogy az építési engedélyben 11 védett platánfa kivágása szerepel, félő, hogy további kéttucat növény elpusztul. A Nagymező Utcaiak Egyesülete és több szervezet törvényességi felügyeleti kérelmet nyújtott be az ügyészségre, Gyenge Zsolt helyi képviselő pedig természetkárosítás miatt tett büntetőfeljelentést.
Verók István, Terézváros szocialista polgármestere korábban a munkálatok leállítását ígérte, Deák Erzsébet jegyző azonban úgy döntött: erre nincs jogi lehetőség.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.