Tovább romlik a német–lengyel viszony azt követően, hogy a második világháború után a Lengyelországból elűzött német nemzetiségűek kártérítési tervei új fejezethez érkeztek. A szülőföldjükről elűzöttek érdekeit képviselő szervezet, a Porosz Treuhand bejelentette, eleget tesz hosszú évek óta hangoztatott fenyegetésének, és jogi úton kívánja kierőszakolni a deportáltak anyagi kártérítését. E lépés ellentétben áll a szövetségi kormány állásfoglalásával, amely magáévá tette a Schröder-kabinet döntését, hogy elutasítja a Treuhand követeléseit. A francia–német–lengyel „weimari háromszög” röviddel ezelőtti megbeszélése az ellentétek csökkenésének jegyében zajlott. Az elűzött németek érdekszövetségének bejelentése viszont újabb jeges hangulattal fenyeget. A Porosz Treuhand ügyvezetője közölte, az emberi szabadságjogokban illetékes európai törvényszéknél kártérítési keresetet nyújt be Lengyelország ellen. Lech Kaczynski lengyel elnök szerint ez komoly veszélyt jelent a német– lengyel kapcsolatokra.
Nincs egyezség a lengyel–orosz vitában. Nem jutott egyezségre Lech Kaczynski lengyel államfő az EU soros finn elnökségével az EU– orosz partnerségi megállapodásról szóló tárgyalások megkezdését akadályozó varsói vétó feloldásáról. Varsó egyelőre nem adja fel a lengyel húsáruk oroszországi importtilalmával indokolt ellenállását.

„Sokkal jobb, hogy nem vagy a magyar jobboldalon!” – Kocsis ezúttal sem kímélte a Tisza-vezért