Blogjában él a nemzet

2006. 12. 29. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök blogjaiban bolyongok. Kétségbeejtők. Keveset idézek. Zaklatott és nehéz évünk volt – írja a szerző –, a karácsony körüli nyugalom és csend sokakat segíthet abban, hogy végiggondolják a mögöttünk hagyott évet, meg talán abban is, hogy felkészüljenek arra, ami előttünk van. (Erre szükség is lesz – Az ország közönsége.)
Kis fenyegetőzés is van a továbbiakban: „Legközelebb minden bizonnyal január második hetében jelentkezem új bejegyzéssel (eltekintenénk tőle – teszem hozzá én), addig a családé és a pihenésé az elsőbbség.”
Gyurcsány Ferenc közjogi méltóság úgy gondolja, meg kell osztania családi gondjait velünk. A blog további részeiben kitér felesége, Klára asszony bolgár nagynénjének dolgaira, majd váratlanul elmondja, mi történt az MSZP székházában a szokásos karácsonyi sajtófogadás után.
Megtudhatjuk még a blogból, hogy Gyurcsány elöljáró környezetében van egy nagyon trendi lány, aki a húszévesek legnyitottabb, legfelszabadultabb kultúráját, életvitelét, szórakozási szokásait követi, piercinget visel az orrában és imádja a vízipipát, no meg folyamatosan olyan szófordulatokkal lep meg bennünket, amelyeket soha korábban nem hallottunk. (Talán sokat lehetett együtt a laza államférfival.)
Hosszú még a bölcselet, de nem fárasztanám vele tovább az olvasót, itt az év vége, fáradtak vagyunk, Gyurcsányból meg ennyi is sok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.