Hazánkban a meghirdetett álláshelyek száma 38 ezer, míg a munkanélkülieké megközelíti a 390 ezret. Minden állásra átlagosan tízen jelentkeznek – mutatott rá Bernáth Ildikó. A fideszes politikus szerint ezért óriási kockázatokat rejt magában, hogy a kormány meg kívánja nyitni a munkaerőpiacot az unióhoz január 1-jén csatlakozó országok, Románia és Bulgária polgárai előtt. Bernáth kiemelte, hogy a munkanélküliségi ráta 2003 óta 5,6 százalékról 7,5-re emelkedett.
A Fidesz a kialakult helyzet hatására rendkívüli bizottsági ülés összehívását fogja javasolni január 8-ra. A képviselő kifejtette: számos kérdésre várnak választ Simon Gábortól, a szakbizottság szocialista elnökétől. Az ülésre elvárják a gazdasági és a munkaügyi minisztert is.
*
Bernáth Ildikó a részletekről szólva elmondta, az ellenzéki párt az újonnan csatlakozó két ország kedvezőbb gazdasági környezete miatt attól tart, hogy a hazai vállalkozások és a multik egy része áttelepülhet Magyarországról. A Fidesz ezért választ vár arra, hogy készült-e ezzel kapcsolatban felmérés, és ha igen, mit tükröznek a számítások.
A kormány korábbi elképzelése az volt, hogy 130-140 szakmát érinthet a munkaerőpiac megnyitása; ráadásul úgy, hogy ezt a kört félévenként felülvizsgálnák. Mostanra viszont már 219 szakmáról van szó, kétévenkénti felülvizsgálattal. Orbán Viktor pártelnök ezzel kapcsolatban már feltette kérdéseit a munkaügyi miniszternek, de nem kapott rá választ.
A munkaügyi bizottság rendkívüli ülésének tervezett összehívására Kiss Péter munkaügyi miniszter úgy reagált: a fideszes képviselőknek korábban lehetőségük lett volna vitatkozni a kormány munkaerő-piaci nyitásról szóló tervével, de akkor még egyhangúlag támogatták az elképzeléseiket. Bernáth Ildikó szerint viszont a szakmák körének és a felülvizsgálati idő kitolásának ötlete később született, így arról nem lehetett tárgyalni korábban. Az ellenzéki párt egyébként az úgynevezett angol modellt támogatta. Ennek lényege, hogy csak azon szakmákban nyílna lehetőség külföldiek foglalkoztatására, amelyekben munkaerőhiánynyal küzd az ország.
A kormány tervei alapján – amelyeket korábban nem vitatott meg az ellenzékkel – az általános orvosi, szakorvosi és fogszakorvosi pálya is megnyílna a külföldiek előtt. Különösen érdekes ez annak tükrében, hogy a következő években 16 ezer kórházi ágy megszüntetésével számol a kormányzat. A legfeltűnőbb azonban azon szakmák felszabadítása, amelyek betöltésére csak magyar állampolgár lehet jogosult. Ilyen például a gyámügyi ügyintézői megbízatás, amelynek betöltője – a jelenlegi törvény szerint – köztisztviselő.
Már nem tartanak „a 23 millió romántól”. A kettős állampolgárságról szóló 2004. december 5-i népszavazás előtt Gyurcsány Ferenc többek között a munkaerőpiac összeomlását vizionálta. Debreczeni Józsefnek pedig azt is bevallotta a kormányfő, hogy az ő ötlete volt a huszonhárommillió román munkavállalóval riogató pánikkampány is.
Az SZDSZ megütközve tapasztalta, hogy miután a kormány a szabad demokraták által szorgalmazott, teljes munkaerő-piaci nyitás helyett csak 219 szakmában járult hozzá a román, illetve a bolgár állampolgárok magyarországi munkavállalásához, a konzervatívok még ezt a kört is tovább szűkítenék – írta Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője az MTI-hez tegnap eljuttatott közleményében. Az SZDSZ úgy látja, hogy Magyarországnak szüksége van az új munkavállalókra, mivel az elöregedő magyar társadalom igényli az új, aktív tagok bekapcsolódását – írta Horn Gábor. Rámutatott arra, hogy a határon túli magyarok miatt is fontos lenne a munkaerőpiac megnyitása. Horn szerint a Fidesz a külhoniakat kívánja elzárni a magyarországi munkavállalástól.

Élvezze ki a hétvégét, a jövő héten már kánikula lesz!