Bugár szerint hazudott Robert Fico

Neszméri Sándor
2006. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szigorítani akarja a pártfegyelmet Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöke, amit többek között azzal is indokol, hogy a helyhatósági választások idejére „szinte galambházzá vált” a párt. Bugár szerint elfogadhatatlan az a gyakorlat, hogy azok a helyi politikusok, akik nem kapják meg az alapszervezet tagjainak a támogatását a polgármesteri posztra, a választások idejére kilépnek a pártból, és „független jelöltként gyakorlatilag rontják a párt által támogatott személyek esélyeit”.
Bugár szerint azért is szükség van változásokra a pártban, mert a „nyolcéves kormányzási időszak alatt elhanyagoltuk a kapcsolatépítést, s ez minden szinten igaz. A helyi szervezetek olyan zárt csoportok lettek, amelyek szinte nem reagálnak a kis közösségek igényeire, nem nyitottak a problémák megoldására tett javaslatokra” – mondta lapunknak a pártelnök, miközben hangsúlyozta, szó sincs arról, hogy elégedetlen lenne a helyhatósági választások eredményeivel. A döntő azonban az, hogy frissítenünk kell. Belső párbeszédre is szükség van, de még inkább arra, hogy az emberek valós igényeivel foglalkozzunk” – szögezte le Bugár annak kapcsán, hogy az MKP tisztújító kongreszszusra készül, amelyre tavasszal kerül sor, de azt megelőzően minden alapszervezetben és a megyei szervekben is újra kell választani a vezetőségeket. Bugár egyébként újra indul a pártelnöki posztért, de ennek vannak feltételei, amelyekről nem kívánt nyilatkozni.
Bugár a TASR hírügynökségnek nem sokkal korábban kifejtette: a Szlovákiát kormányzó kabinet hazugsággal nyerte meg a választásokat, hiszen ígérete ellenére nem hozta haza a katonákat Irakból, nem kompenzálta a csődbe ment vállalkozásokat és nem tartotta fenn a korábbi helyzetet kisebbségi kérdésben sem.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.