Demokratikus és kaotikus

A köz-, illetve küldöttgyűlések éve volt 2006 a magyar kosárlabdázásban, meg a szövetség működésképtelenné válásáé. Németh Lászlót május 29-én választották meg az MKOSZ elnökének, ellentábora szerint jogszerűtlenül, s ezek után nem is tudott semmit sem megvalósítani az elképzeléseiből. Október 2-án és december 15-én egyaránt sikertelen alapszabály-módosító küldöttgyűlésekre került sor, s egyelőre a február 15-i újabb összejövetel eredményességére sincs semmi garancia. Pedig ott a tisztújítás megint szóba kerülhet.

2006. 12. 19. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Május 29-én az eddigi elnök, Bartha Ferenc ellenében Németh Lászlót választotta meg a tisztújító közgyűlés a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) elnökének. Az azóta eltelt csaknem hét hónapban aztán minden történt, csak olyasmi nem, ami a normális működés irányába mutatott volna. Jelenleg per tárgya, hogy Németh alapszabály-, tehát jogszerűen lett-e elnök (a Fővárosi Bíróság mindenesetre bejegyezte), miközben két eredménytelen küldöttgyűlés borzolta az amúgy sem nyugodt kedélyeket.
– Van egyáltalán kiút abból a gödörből, ahová az alapszabály módosításának múlt pénteki újabb elmaradása után a kosárlabda-szövetség beleragadt? – kérdeztük Németh Lászlót.
– A legutóbbi küldöttgyűlés bebizonyította, hogy olyan társadalmi szervezet, ahol az anyagiak és a végrehajtó hatalom is tét, nem működik kétharmados szavazati aránynyal. A „főszakácsi”, lényegtelenebb posztokra talán összejöhet ez a többség, más esetben viszont nem. Nekünk jelenleg öt-hat szavazat hiányzik, ezért nem tudunk továbbhaladni.
– Május végén választották meg elnöknek, azóta az anarchia az úr a sportági irányításban, hiszen ön októberig nem jutott oda a kormányrúdhoz, más viszont nem ragadhatta meg azt. Mi ennek az oka?
– Az a szándékos, destruktív obstrukció, amellyel az első pillanattól kezdve szembe kellett néznem. Ebben a sportágban, amelyet Hepp Ferenc, de éppen Marosán György is vezetett hajdanán, ötven éve nem volt két jelölt az elnöki posztra. Elszokott a demokráciától.
– Érdekes, ellenzéke éppen azt veti többek között az ön szemére, hogy alapszabály-tervezete antidemokratikus.
– Nem ugyanaz, ha valami demokratikus vagy ha kaotikus, de csak egy hajszál választja el őket egymástól. Ezzel a mai áldemokráciával működésképtelen a szövetség. Nem igaz, hogy meg akarom szüntetni az érdekképviseleteket vagy a szakmai lobbikat, csak éppen a kaotikus gazdálkodást számolnám fel. Nyilván ez sokaknak nem érdeke, s le akarják állítani a könyvvizsgálatot. Ez a sportág el tudja tartani magát, de irányítási szempontból most csődhelyzetben van, ezért kell erősíteni a szabályokat, a kereteket. A korrekt, demokratikus rendre mindenkinek szüksége van, de arra persze nem, hogy rendőrök verjék meg az utcán.
– Azt is a szemére vetik, hogy nem egyeztet a szövetség tagságával, csak a törvényességi felügyeletet ellátó ügyészséggel.
– Éppen mi voltunk azok, akik kértek mindenkit, adja le javaslatát, hogy feldolgozhassuk, és a küldöttek elé tárhassuk. De nem adott senki semmit. Ám nem tarthat mindez a végtelenségig, ahogy az ügyész is kötelezően előírta, egyszer meg kell születnie az új alapszabálynak.
– A múlt pénteki, újabb sikertelen küldöttgyűlés után tisztújító közgyűlést írt ki február 15-re. Hát nem ön az elnök?
– Május óta mással sem küzdök, csak obstrukcióval, ezért bár igen ellenemre van, felajánlottam, hogy újra megméretem magam. Hozzáteszem, akárki lesz az ellenjelölt, egy ponton mindenképpen támadni fogom: egy legitim elnökkel száll harcba.

Lesz másik elnökjelölt is. Nyíri Dezső már nem a szövetség női tagozatának vezetője, s nem is akar hasonló magas posztot („Sokan unják már az arcomat…”), de az „ellenzék” egyik prominens tagja; hozzá köthető annak a peres eljárásnak a kezdeményezése, amely megkérdőjelezi Németh László elnökké választásának, illetve a jelenlegi elnökség működésének a jogszerűségét. Nyíri úgy gondolja, két alternatíva lehetséges: vagy a több mint kétharmados többséggel megválasztott, tehát a régi alapszabály ellentmondásaitól függetlenül legitim társelnök, Balsai István viszi tovább az ügyeket, és készíti elő a februári közgyűlést, vagy a felügyelőbizottság. Szerinte az az alapvető gond, hogy Németh irányítási modellje centrális, gazdaságilag, szakmailag túl sok hatalmat koncetrálna az elnökségnek, s nem tartja tiszteletben a szervezeti autonómiát. A megoldás Nyíri Dezső szerint az lehet, hogy a felek még a közgyűlés előtt leülnek egymással egyeztetni, s olyanra gyúrják az alapszabályt, amilyennel elérhetik a kétharmados többséget. Ám a februári összejövetel előtt még január végén a Fővárosi Bíróságon is találkoznak az ellenérdekeltek, hogy kiderüljön, tényleg jogszerűtlen volt-e Németh elnökké választása. A per nem igazán mutat a megegyezés felé… Nyíri érdeklődésünkre elmondta, egyelőre nincs hivatalos elnökjelöltje az ellenzéknek, de hamarosan lesz.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.