Hasist tartalmazó csokoládét árusított hat éven át az interneten egy brit házaspár. Az eltelt évek alatt húszezer darabot sikerült eladniuk a táblánként 3,5 gramm kábítószert tartalmazó édességből, sclerosis multiplexben szenvedő betegeknek. Az északnyugat-angliai Carlisle város törvényszéke előtt elhangzott vádak szerint a 42 éves Mark Gibson és vele egyidős felesége a 36 esztendős Marcus Davies segítségével internetes honlapon kínálták megvételre portékájukat. Mark Gibson azzal védekezik: nem tudta, hogy törvénytelen dolgot csinál. A hasis terapikus célú felhasználásával a sclerosis multiplex gyógyításában évekkel ezelőtt találkozott, miután a feleségénél is diagnosztizálták a betegséget. A férfi végig azt hitte, hogy legális dolgot művel. Ebben az is megerősítette, hogy 2002-ben rendőrökkel is konzultált, és a beszélgetésből arra következtetett, hogy nincs gond azzal, amit csinál. Emellett az is felhozta a védelmében, hogy a drogot tartalmazó csokoládét kizárólag sclerosis multiplexben szenvedő betegeknek adták el, miután megbizonyosodtak arról, hogy ügyfeleik tényleg betegek – írta a BBC. Gibson a kereskedelmi tevékenységet is igyekezett cáfolni, azt állítva, hogy az édességnek nem volt ára, a jelentkezőktől csak adományokat fogadtak el.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala