Jövőre az újonnan megalakuló Nemzeti Közlekedési Hatóságon (NKH) belül hét új regionális igazgatóság látja el az engedélyezéssel, ellenőrzéssel és vizsgáztatással kapcsolatos feladatokat – közölte tegnap Horváth Zsolt Csaba, a Közlekedési Főfelügyelet főigazgatója, aki 2007. január 1-jétől egyben az NKH elnöke lesz. Az NKH egy decemberi kormányhatározat szerint alakul meg a jelenleg működő 22, önálló költségvetéssel gazdálkodó közlekedési felügyelet összevonásával, a szervezeti átalakulás során új feladatok nem jönnek létre. A jelenleg megyei rendszerben működő közlekedési hatóságok mellett az NKH felügyelete alá tartozik majd a Polgári Légiközlekedési Hatóság, 2007. június 30-tól pedig a Katonai Légügyi Hivatal is. Mint azt a főigazgató elmondta, az átalakítással 2007-ben hárommilliárd forinttal kerül kevesebb pénzbe a működtetés, mint az idén, ezzel együtt 510 embernek szűnik meg a munkaviszonya. A közlekedési felügyeletek az idén 27 milliárd forint bevételből gazdálkodnak, ebből 4,6 milliárd forintot fizetnek be a költségvetésbe – a gépjármű-vizsgáztatásból származó összegnek például a 12,5 százalékát –, 2,6 milliárd forintot pedig a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak. A gépjármű-vizsgáztatások, zöldkártyakiadás, engedélyezési eljárások mennyisége szinten marad, a közúti hatósági ellenőrzések viszont gyakoribbak lesznek. A közutakon elsősorban a tehergépjárművek műszaki és menetíró-berendezései ellenőrzéseinek száma növekedhet.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő