Meghatározó szocialista körökben biztosra veszik, hogy Gyurcsány Ferencet választják meg az MSZP élére a februári kongresszuson, helyettese valószínűleg Juhász Ferenc lesz. Úgy tudjuk, a miniszterelnök bizalmi kérdésnek tekinti a poszt elnyerését, ha ez nem történne meg (amire nagyon kicsi az esély) még a kormányfőségről is lemondana. Párton belül is felmerült, hogy esetleg Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szili Katalin házelnök vagy Botka László szegedi polgármester megmérettetné magát, ám úgy tudjuk, a párt véleményformálói ebben a pillanatban nem kívánnak Gyurcsány Ferenc útjába állni. Szekeres Imre elnökhelyettes korábban leszögezte, hogy nem kíván a pártelnökségért ringbe szállni, ám a vezetésben részt vállalna.
Egy belső munkaanyag ügyvezető elnöki poszt létrehozását javasolja, ez – informátorunk szerint – inkább politikai funkció lenne, és a volt honvédelmi miniszter kapná.
Az MSZP operatív irányítását pártigazgató végezné, a poszt 2005 áprilisa óta betöltetlen. Forrásunk a tisztújítás legnagyobb kérdésének éppen azt tartja, melyik érdekcsoportnak sikerül megszereznie ezt a tisztséget. Erős érdekérvényesítő potenciálja van a miniszterelnök és köre mellett Kiss Péternek (bár ő Vas megyei elnök, Molnár Gyula és Hagyó Miklós mellett a legbefolyásosabb fővárosi politikus), az önkormányzati választás, illetve Gyurcsány pozíciószerzése miatt az irányításból kiszorult régi pártvezetőknek, akik Szekeres Imre elnökhelyettes köré szerveződnek, a baranyai lobbinak (Szili Katalin házelnök, Puch László pártpénztárnok ide tartozik) és a borsodiaknak. Információink szerint belső egyeztetéseken a tisztségre Tóbiás József volt pártigazgató neve is felmerült (ő leginkább a baranyaiakhoz köthető, Szili egyik bizalmasa). Esélyeit némiképp csökkentheti, hogy a fiktív tagbeléptetés az ő pártigazgatósága idején terjedt el az MSZP-ben. Az utolsó pártigazgató Oláh Lajos volt, akit a Hajdú-Bihar megyei (ennek a szervezetnek ő az elnöke) tagnyilvántartási ügy sodort el a posztról. A majdani pártigazgatóra hárulna a feladat, hogy életet leheljen a helyi szervezetekbe, amelyek Hiller István kétéves elnöksége alatt gyakorlatilag lenullázták magukat.
Informátoraink szerint a vezetésben azt tervezik, hogy a pártigazgatói posztra ne a kongresszus jelöljön személyeket, hanem ez az elnökség privilégiuma legyen. Úgy tudjuk, ugyanez vonatkozik a pártpénztárnoki posztra is. Ezt most Puch László tölti be (a választási kampány óta azonban Szilvásy György kancelláriaminiszter lényegében átvette az MSZP pénzeinek kezelését), akinek gyengítése a kormányfő egyik politikai célja, hiszen így a Toller László balesete miatt amúgy is visszaeső baranyaiakra újabb csapást mérhet.
Takarékoskodik az MSZP. Takarékosabban gazdálkodik a jövő évi költségvetésével az MSZP – közölte Simon Gábor választmányi elnök. A szervezet tagjai a párt rendelkezésére álló több mint 900 millió forint felosztását zárt ülésen vitatták meg. (MTI)

Főhősök nyomában – itt a legnehezebb irodalmi kvíz, csak a legjobbaknak sikerül hibátlanul kitölteni!