Évről évre kisebb az Északi-sarkot borító jég. Vannak átmeneti időszakok, amikor nagyobb, mint korábban, de tendenciózusan csökken a mérete. A múlt hónapban a fagyott víz kiterjedése kétmillió négyzetkilométerrel (összehasonlításul: Alaszka területe 1,7 millió négyzetkilométer) volt kisebb, mint a történelmi átlag.
Tudósok műholdas felvételekkel bizonyították, hogy a jégtakaró kiterjedése 2005-ben volt a legkisebb a fotók készítésének kezdete, 1977 óta. Az idén szeptemberben a negyedik legrosszabb értéket regisztrálták. A NASA felkérésére az amerikai atmoszférikus kutató központ (NCAR), a University of Washington és a McGill University szakemberei a szén-dioxid-kibocsátás mértékéből és egyéb információk felhasználásával számítógépes modellt készítettek a közelmúltban, amellyel kiszámolták, hogy a jégtakaró 2040-es évek elejére teljesen elolvadhat – írta a BBC. A folyamat egyre gyorsul. A globális klímaváltozás hatására mind több jég olvad el északon, az óceáni áramlatok több meleg vizet visznek a térségbe, elősegítve az olvadást. Mindezzel párhuzamosan a jó fényvisszaverő jég helyén maradó víz kiváló hőcsapdaként működik, így a korábbinál jóval több meleget nyel majd el a térség, megint csak az olvadást siettetve. A kör végén a globális klímaváltozás sebessége is megnő. Ha a folyamat nem gyorsul fel, a kalkulációk szerint 2060-ra akkor is elolvad az Északi-sark jégsapkája. Ennek beláthatatlan következményei lesznek elsősorban a térség élővilágára, és az északi népekre, de a Föld összes lakójára is.

A férfiak imádják ezt a kamionos trükköt: ez a filléres keverék csodát tesz az autóval