Különös kegyetlenséggel ölték meg október közepén a szakértői vélemény szerint a tiszavasvári Szögi Lajos tanárt a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Olaszliszkán. Martossy György megyei főügyészségi szóvivő lapunknak elmondta: az orvos szakértői jelentésbe foglalt megállapítások alapján a pedagógussal körülbelül hetven – fejre, nyakra, testre mért – ütéssel és rúgással végeztek. Valószínűsíthető, hogy az elkövetők valamilyen kemény tárgyat is használtak. Az áldozat halálával szükségszerűen együtt járó fájdalom az átlagosnál nagyobb szenvedést okozott, ezért megalapozottnak tűnik a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés gyanúja. Az ügyészségi felügyelet alatt zajló vizsgálat még korántsem fejeződött be – hangsúlyozta a szóvivő –, nincs kizárva, hogy további előállítások válnak szükségessé. Martossy György szerint az ügyet leghamarabb februárban zárhatják le.
Jelenleg egy 16 éves fiút és hat felnőttet tartanak fogva: előbbi esetében a kiszabható szabadságvesztés nem lehet több tíz évnél, míg társai akár életfogytig tartó büntetést is kaphatnak – jegyezte meg a szóvivő. A hét előzetes letartóztatásba helyezett gyanúsított közül hármat – a 19 éves H. Dezső volt cigány kisebbségi képviselőt, a 21 éves Sz. Andrást és a 36 éves H. Dezsőt, az elsodort 11 esztendős lány édesapját – még október második felében vették őrizetbe. Egy 31 éves férfit november közepén állítottak elő, míg a többieket: egy 16 éves fiút, H.-ék kislányának 35 éves édesanyját, H. Dezsőnét, valamint a H. család másik, 31 esztendős tagját a napokban fogták el.
Ismeretes: Olaszliszkán október közepén gyermekei szeme láttára lincselték meg Szögi Lajos tanárt, miután autójával elsodort egy kislányt, aki könnyebben megsérült.

„Telefonozott az úszómester” – megszólalt a Palatinus tragédia szemtanúja