Erőre kapott a BUX

Nekirugaszkodott a BUX a 24 ezer pontos határnak, tegnap a magyar index 23 885 pontig emelkedett, ugyanakkor csupán 23 844 ponton zárt. Az 1,1 százalékos emelkedés nagyrészt a Richternek volt köszönhető. Növekedéssel zárt még a Magyar Telekom, a Mol és az OTP is. A bankközi devizapiacon tovább folytatódott a forint vásárlása, így a magyar deviza árfolyama késő délután megközelítette a 252-es határvonalat is az euróval szemben.

2006. 12. 14. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egynapos korrekció után a magyar tőkepiac iránya megfordult, és újból a 24 ezer pontos határt célozta meg. A BUX szűk sávban ingadozott. A délelőtt folyamán – napi csúcsára – 23 885 pontra ugrott az index, majd egy kisebb visszaesés után ismét 23 844 pontig sikerült felsrófolni a tőzsdei mutatót. A 260,83 pontos növekedéssel záró indexet főként a Richter-részvények drágulása segítette. Mérsékeltebb, de még meghatározó mértékű emelkedést produkált az OTP és a Magyar Telekom. A Mol kurzusa viszont csupán 0,2 százalékkal tudott javulni. Az olajipari cég részvényei egyébként már kiheverték a szerdai Glodman Sachs leminősítést. A Richter 3,5 százalékos növekedést ért el, és forgalma is jelentős: 7,4 milliárd forintos volt. A banki papírok 1,5 százalékkal, a távközlésiek 0,5 százalékkal erősödtek. A kisebb forgalmú részvények sorából az Egis és a Synergon tűnt ki a legjobban. A kisebbik gyógyszergyártó nem követte a nagytestvér irányát, 0,1 százalékkal vált olcsóbbá. A Synergon jelentősnek nevezhető, egymilliárd forintos forgalom mellett 0,8 százalékos visszaesést produkált.
A közel 32 milliárd forintos tegnapi forgalom, valamint a hazai és nemzetközi piaci állapotok alapján az elemzők arra a következtetésre jutottak, hogy a tegnap tapasztalt emelkedés nem biztos, hogy tartóssá válhat. Az amerikai foglalkoztatási adatok a pesti piacra kevésbé hatottak. A Richter emelkedése viszont kétélűnek bizonyulhat, hiszen még a parlament előtt van az egészségügyi csomag, így a gyógyszergyártók árfolyamai a következő napokban felfelé és lefelé is heves ingadozást produkálhatnak.
Tegnap folytatódott a forint erősödése a bankközi devizapiacon. Az eurót fél négy körül 252,70–252,80 forinton jegyezték a szerdai 253,00– 253,10 forint után. A kereskedők szerint átlagos volt a forgalom. Folytatódott a lendület a feltörekvő piacokon, ami kedvezően hatott a forintra. A piacokat nem lepte meg, hogy a svájci jegybank 0,25 százalékkal megemelte az alapkamatot. Az euróval 252,30–253,50 forint között kereskedtek, s a hét további részében akár 252 forint körüli szintre süllyedő eurókurzus várható. Alig változott a dollár árfolyama, a 191,40–191,60 forintos kurzus csak fillérekkel tér el a szerdaitól.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.