Tegnap a kormányzat és a kormányfő honlapjára Gyurcsány bevezetőjével ötvenoldalas tanulmány került fel. Ebben a miniszterelnök többek között azt írja, hogy „van okunk az önkritikára, és van módunk az önkorrekcióra”.
„Jellemző a kormány elmúlt időszakban mutatott teljesítményére az, ahogy nyilvánosságra hozták a beszámolót: gyakorlatilag titokban, vasárnap délután egy honlapra csempészték fel” – mondta Szijjártó Péter. A Fidesz szóvivője kiemelte: „ez a dilettáns és antidemokratikus kormányzás megélhetési válsághoz vezetett”. Az anyagot az MDF is bírálta. – Az elmúlt fél év kormányzati intézkedései, a magas adók, a vízió nélküli reformok bizonyították az MSZP– SZDSZ-kormány középosztály-ellenességét – áll a demokrata fórum közleményében.
Gazdaságkutatók szerint igencsak megnehezítheti a reformprogramok megvalósítását azok kidolgozatlansága és a politikai, társadalmi egyeztetések esetlegessége. Politológusok úgy vélik, az előző fél évben Gyurcsány Ferenc és kormánya elvesztette hitelét, a megszorító intézkedések hatására „forró” tavasz várható.
Továbbiak a 3. és a 11. oldalon

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala