Lazításoktól mentes hajrában telnek az év utolsó tőzsdei napjai. Így történt ez tegnap is, amikor a BUX szinte megállás nélkül erősödött. A maximumán záró indexre nagy hatással volt az orosz RTS szárnyalása, és kedvezően hatottak a mérsékelten erősödő európai piacok is. Tokióban tegnap nem sikerült emelkedést kicsikarni a Nikkei 225 indexből, a japán tőkepiaci indikátor csupán 0,01 százalékos emelkedést produkált. Jobban szerepelt viszont a Hang Seng hongkongi tőzsdei árfolyammutató. A második legnagyobb ázsiai piac indexe 0,9 százalékkal javult.
A pesti kereskedés 45 pontos növekedéssel indult. A BUX délelőtt még nem döntötte el, milyen irányt vegyen fel, délután viszont a magyar index meg sem állt a 24 721 pontos napi csúcsáig, ahol egyúttal be is fejezte a napot. A növekedés szinte megszakítás nélkül zajlott. Az aránylag magas, 23 milliárd forint feletti forgalomban a négy nagy vezető részvény drágulással zárt. A nap nyertese az OTP lett 3 százalékos megugrással. A legnagyobb magyar pénzintézetre 16 milliárd forint feletti értékben kötöttek üzletet. Mérsékeltebb javulást mutatott a Richter, a Mol és a Magyar Telekom. A gyógyszergyártó ára egy százalékot, az olajipari cég értéke 0,4 százalékot, a távközlésié 0,9 százalékot gyarapodott.
A kis papírok számára a széljárás nem volt annyira kedvező. Látható növekedést jelzett a Fotex, a Graphisoft Park és az Állami Nyomda árfolyama. A Rába 0,1 százalékkal gyengült, míg a Synergon gyér forgalommal, 0,6 százalékos növekedéssel zárt.
Elemzők a magyar piactól az év utolsó kereskedési napjára negatív korrekciót várnak, azaz a tőkepiaci indikátor növekedése ma megszakadhat. A bankközi devizapiacon a forint árfolyama az euróval szemben erősödést jelzett, az uniós devizát a BÉT zárásakor 251,45–251,50 forinton jegyezték, szemben az előző délutáni 253,00–253,10 forintos árfolyammal. Ez azt jelentette, hogy tíz hónapos szintjére erősödött a forint. Az euró kereskedése reggel kevéssel a 253 forint fölötti szintről indult. A forint napközbeni erősödése az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett ment végbe. A kereskedők szerint az év utolsó kereskedési napjait szűk likviditás és széles ársávok jellemzik. A forint erősödését a feltörekvő piacokon tapasztalható nyugalommal magyarázzák.
Év végi száguldás
Tartós emelkedéssel 24 721 pontos napi csúcsán zárt a BUX tegnap. A két ünnep közötti hajrában ezúttal az OTP-nek sikerült erőteljes növekedést mutatnia. A magyar piacra jó hatással volt a történelmi csúcsára ugró moszkvai RTS indikátor is. A bankközi devizapiacon folytatódott a forint erősödése az euróval szemben: a magyar fizetőeszköz kurzusa délután már súrolta a 251-es határt.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!