Skövde szokatlan arcát mutatta vasárnap délelőtt az éppen betoppanó látogatónak. Egyrészt hét ágra sütött a nap, és ez ilyenkor itt nemhogy az évszaknak, de a természet alapvető rendjének sem felel meg, másrészt helyenként bokáig erő szemét borította az amúgy takaros kisváros utcáit, ami a Skandináviában bevett szombat éjszakai össznépi, alkohol áztatta őrület velejárója. A csarnokban azonban rend honolt, így az osztrákok és a macedónok délután háromkor a magyarok mögötti második helyért és két pontért estek egymásnak. Azon kaptuk magunkat, hogy a sógornőknek szurkolunk, akik a megsértődött Gunnar Prokop nélkül egészen elviselhetők, ellentétben a macedónokkal. Kispadjuk a legbicskanyitogatóbb balkáni stílusban reklamálta végig a mérkőzést, amit a román bírók egyre nyilvánvalóbb részrehajlással toroltak meg, így Ausztria végül 28-25-re nyert, és bejött csoportmásodiknak. Mégpedig a magyaroktól elszenvedett 19 gólos verés után.
Együttesünk aztán a negyediknek sem kegyelmezett, bár a 35-27-es végeredményt inkább a vesztes értékelte sikerként. Nem kis elismerésnek számított, amint a nagyrészt tinédzser szerbek egy-egy jó blokkot, védést vagy gólt is önfeledten ünnepeltek, belátván, hogy összességében semmi esélyük, ezért attól is boldogok, ha csak egy pillanatra is megfricskázzák a „nagy” Pálingert és társait. A mieink „cserében” már a keddre is gondolva nem szaggatták rojtosra magukat, beérték nyolcgólos különbséggel, a történtek szépen elfértek volna egy kiadós és mindkét fél számára hasznos kétkapus edzés keretei közé.
Az A-val azonos ágon lévő B csoportban a lengyelek túlfutották, és 34-30-ra legyűrték az ezzel kieső szlovéneket, az első helyért pedig a norvégok 27-22-re elintézték a németeket. Válogatottunk ebből következően kedden Németországgal, szerdán Lengyelországgal, csütörtökön Norvégiával csap össze a göteborgi folytatásban. Amelynek megnevezése hivatalosan ugyan középdöntő, de a valódi Eb számunkra csak holnap kezdődik. És reméljük, egészen vasárnapig tart.

Szörnyű baleset: több darabra szakadt szét a BMW X5-ös