Feleselő évértékelések

Amíg az MSZP politikai áttörésként értékeli a mögöttünk hagyott esztendőt, a legnagyobb ellenzéki párt úgy véli: ha azt folytatják a szocialisták, amit elkezdtek, akkor 2007 „valóban fájni fog”.

Hírösszefoglaló
2006. 12. 28. 0:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikai áttörés és a politikai tabuk ledőlésének éve – így jellemezte a 2006. esztendőt tegnapi sajtótájékoztatóján Kovács Tibor. Az MSZP frakcióvezető-helyettese szerint Gyurcsány Ferenc balatonőszödi beszédéig a politika abban a hitben élt, hogy teljes őszinteséggel nem, csak ígéretekkel lehet sikereket elérni, ezért a miniszterelnök szónoklata politikai áttörést hozott. Kovács Tibor ledőlt tabunak a tandíj és a vizitdíj bevezetését nevezte. Azt állította, hogy a kormánykoalíció kiterítette kártyáit, ezért ugyanezt várják az ellenzéktől is. A legfontosabbnak a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatósága érdekében tett lépéseket, a közoktatás, a szociális rendszer és a gyermektámogatás területén indított „reformokat”, illetve a feketegazdaság viszszaszorítását nevezte a frakcióvezető-helyettes. A költségvetési hiány várható – Kovács szerint – kedvezőbb alakulása azt bizonyítja, hogy „eredményre vezettek a stabilizációs lépések”.
Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője ellenben úgy látja: ha 2007-ben valóban azt folytatják a szocialisták, amit 2006-ban elkezdtek, akkor jövőre is tovább tombol majd a „politikai hazudozás, a megélhetési válság és a kormányzati pénzbehajtás”, és akkor 2007 „valóban fájni fog”. Hozzátette: a kormánynak jól láthatóan semmi elképzelése nincs a reformokról. Az ugyanis nem nevezhető reformnak, ha egy szakterületről – például az oktatásból vagy az egészségügyből – pénzeket vonnak ki. A fideszes politikus hangsúlyozta, továbbra is úgy látják, szükség van a reformalapra. Szijjártó Péter azt ugyanakkor elfogadhatatlannak és arcátlannak nevezte, hogy a megszorítások és pénzbehajtások közepette a minisztériumok összesen húszmilliárd forintot költenek kommunikációs és propagandacélokra.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.