A nagyvállalatok bizalmát elsősorban a külpiaci értékesítés erősödése növelte meg, a döntően belföldre termelő kicsik azonban joggal tartanak a megszorítások miatt visszaeső belső kereslet és a megugró infláció hatásaitól. A rövid távú hazai értékesítési lehetőségek megítélésekor a kis- és közepes vállalkozások 39 százaléka nyilatkozott pesszimistán. A kisvállalkozások különösen borúlátók saját anyagi lehetőségeikkel kapcsolatban. A válaszadók többsége szerint pénzügyi helyzetük 2007-ben sem javul, a közterhek és a működési költségek növekedése sok cég számára komoly nehézséget jelent majd. Egy hónap alatt 34 százalékról 46 százalékra emelkedett a romló pénzügyi helyzet kialakulását valószínűsítő cégek aránya.
A hazai vállalkozások romló helyzetét jelzi az is, hogy többszöri nekifutásra, közel féléves bizonytalanság után sem sikerült megmenteni a nagy múltú Kossuth Nyomdát. Így már biztos, hogy december 31-én az utcára kerül 176 dolgozó, a nyomda pedig végleg befejezi a termelést. A dolgozók már decemberben megkapták felmondólevelüket, néhányan élhetnek a korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségével is. A bíróság 2006. július 3-án rendelte el jogerősen a nyomdatársaság felszámolását. Az eljárást bonyolító TM-Line Kft. még három hónapig folytatta a nyomdában a termelést, ám nem javultak a működési feltételek, így az eladás mellett döntöttek. A felszámoló cég először egyben próbálta meg értékesíteni a nyomdát még október elején, összességében 4,2 milliárd forintért. Több érdeklődő is akadt, ám senki sem tett vételi ajánlatot.
Később a felszámoló újabb kísérletet tett, alacsonyabb áron hirdette meg a nyomdatársaságot, és a cég ingatlanjait is külön kínálta eladásra. Ekkor már biztos volt: ha nem lesz érdeklődő a nyomda, illetve a vagyonelemei iránt, december 31-ével megszűnik a termelés. A második körben összesen 2,9 milliárd forintért kínálták a Kossuth Nyomda vagyontárgyait és egy, az Immorent-Hungary Zrt.-től lízingelt ingatlant. A pályázatokat december 15-ig lehetett leadni. A vevő a budapesti telephely mellett egyebek között szert tehetett volna a nyomdai munkához nélkülözhetetlen eszközökre, informatikai berendezésekre, illetve a Kossuth Nyomda névhasználati jogára is. Továbbá a vevőnek arra is kötelezettséget kellett volna vállalnia, hogy a dolgozókat tovább foglalkoztatja. Több szakmai befektető is érdeklődött, de a beérkezett vételi ajánlat végül csak a nyomdaipari gépekre vonatkozott – tájékoztatta lapunkat a TM-Line Kft. felszámolóbiztosa. Somogyi Krisztina elmondta: a Kossuth Nyomda korábbi hitelezői közben mintegy 3,1 milliárd forintos követeléssel álltak elő. A cég értékesítéséről már nincs szó, a nyomda gépeinek, egyéb vagyontárgyainak eladása pedig jövő év januárjában folytatódik.
Minden valószínűség szerint Beregszászon folytatja a termelést, ezért 650 munkavállalót, köztük magasan képzett szakembereket, mérnököket bocsát el január elsejével a nyíregyházi Flextronics. A mostani elbocsátás az év elején bejelentett 900 fős létszámleépítés része, amiből 300 főt már korábban végrehajtottak. Egyre valószínűbb, hogy rövidesen megszűnik a nyíregyházi termelés. A vezető elektronikai cégek megrendelésére összeszerelést végző Flextronics a hazainál jóval olcsóbb munkaerő miatt költözik Ukrajnába. A cég a közelmúltban már meg is nyitotta kárpátaljai gyárát. A Flextronics az előző szocialista kormány idején nyitotta meg nyíregyházi gyárát, hosszú távú termelést, több ezer fős foglalkoztatást és innovációt ígérve a településnek. A gyáregységet jelentős állami és önkormányzati támogatás mellett nyitották meg. Piaci problémákra hivatkozva a cég tavalyelőtt kezdte előkészíteni a létszámleépítést, majd az idei megrendelések növekedése miatt mégis felvett közel ezer dolgozót, és foglalkoztatásukhoz igénybe vette az összes elérhető munkahelyteremtő, illetve -megtartó állami támogatást is.

Megkínoztak egy nőt a pátrohai horrorházban