Élelmiszer-átcímkéző berendezések üzemeltetésének gyanújába keveredtek más, a M.E.G.A Trade cégcsoporttal látszólag öszszefüggésben álló Pest megyei gazdasági társaságok is – tudta meg lapunk Popovics László megyei főállatorvos-helyettestől. Munkatársai a tények feltárásán dolgoznak, de vizsgálataikat nehezíti, hogy egyes ingatlanokba a rendőrök segítségével sem tudnak bejutni. Popovics László hozzátette: a földművelésügyi tárca honlapján nemsokára új listát közölnek a M.E.G.A. Trade raktáraiban talált és biztosan meghamisított termékekről, amelyeknek megtiltották a forgalmazását.
A fővárosi tisztiorvosi szolgálat közben folytatja vizsgálatot a kedden felfedezett budapesti, illegális hűtőházban tárolt élelmiszerek ügyében. A kínaiak által üzemeltetett raktárból a hatósági állatorvosok tizenöt tonna, többségében jelöletlen húsárut koboztak el. Szabó Enikő, a budapesti ÁNTSZ osztályvezetője tegnap közölte: a vizsgálatok ugyan még folytatódnak, de eddig nem igazolódott a gyanú, hogy romlott élelem került volna a vendéglők konyháiba.
Lapunk munkatársai tegnap részt vettek azon a razzián, amelyet Helik Ferenc helyettes főállatorvos vezetésével, a Budapesti Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás munkatársai tartottak a Bosnyák téri piacon. Már a vizsgálat elején kiderült: az egyik mészárszék hűtőpultjában a tulajdonos csaknem négy kiló darált húst tárolt, amit az állatorvosok rögtön elkoboztak. Darálni ugyanis csak a vásárló kérésére lehet. A boltos elmondta: több társához hasonlóan szlovák tőkehússal kereskedik, mert szerinte a hazai hamar megbarnul. Oláh Lajos biharnagybajomi beszállító viszont azt mondta: a magyar hús jobb a szlovákokénál, s valójában az import áru színeződik el igazán. Az állatorvosok összesen tizenöt üzletet vizsgáltak át. A tegnapi ellenőrzés mérlege: egy óra alatt négy kereskedőre szabtak ki összesen negyedmillió forintnyi bírságot. Két boltban néhány kiló fogyaszthatatlan, máshol pedig darált húst találtak a hűtőben. A harminckilónyi árut elkobozták.
Újabb lelet Törökbálinton. További száz tonna átcímkézett, lejárt szavatosságú élelmiszert találtak egy törökbálinti raktárban a hatósági állatorvosok – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában tegnap délután. A termékek nagy része rövid lejáratú húskészítmény, például virsli és szalámi, de van köztük édesség, tésztaféle és konzerv is. Olyan élelmiszert is találtak, amelynek már 2004-ben lejárt a szavatossági ideje. Virsinger György, a Pest Megyei Állat-egészségügyi és Élelmiszer-ellenőrző Állomás vezetője az MTI-nek elmondta: lakossági bejelentés alapján bukkantak rá a raktárra, ahol a címkézéshez, átcímkézéshez szükséges eszközöket, gépeket, valamint csomagológépeket és papírt is találtak.

Mostantól hősi juttatást kap az újdörögdi balesetben megsérült kormánytisztviselő