Három asszonyi sors

December elseje nemcsak a Veszprémi Petőfi Sándor Színház életében volt fordulópont, hanem Sultz Sándor drámaíróéban is. A Latinovits Zoltán Játékszínben bemutatták az Igézetet, Bartos Rozália Emlékirataim című regénye alapján írt egyfelvonásos színművét.

Az író különös, furcsa, abszurd világot teremt, amelynek középpontjában egy író, költő személye és élete áll. A pénteken bemutatott darab Vajda János szerelmi életének kavalkádját vonultatja fel úgy, hogy az író nem jelenik meg. Csupán három nő.
Egy bécsi belvárosi egy szoba-konyhás albérleti lakásban játszódik a mű. Kopott, piszkos, szegényes egy hely, amelyről ordít, innen nincsen kiút (díszlet É. Kiss Piroska). A falak omladoznak, és minden a kilátástalanságról szól. Lizl (Szűcs Krisztina) cselédlányként gondoskodik a kiöregedett nagyvilági nőről, Vajda János egyetlen igazi nagy szerelméről, Gináról (Bajcsay Mária). A történet látszólag egyszerű. Róza (Meszléry Judit), Frau Vajda minden vasárnap meglátogatja Ginát és mint rendes „barátnő”, visz neki sült csirkét, madártejet, mindent, mi szem-szájnak ingere. Csak utóbb derül ki, hogy ez az áradó kedvesség egyetlen célt szolgál. Életben tartani a szenvedőt, hogy minél tovább tartsanak kínjai. Elhisszük, hogy minden vasárnap így telik. Frau Vajda megérkezik, Gina elküldi, de nem megy, Lizl megy az utcára pénzt keresni és dühöng, hogy nem hozhatja fel a kuncsftjait, mert bűz és kosz van mindenütt. Eleinte a két hölgy még el tudja viselni egymást, de addig tépkedik egymás sebeit, amíg végül mindketten elvéreznek. S talán a vasárnapokba egy kicsit mindketten belehalnak. A be nem teljesült vagy viszonzatlan szerelem történeteit mesélik el a női gyűlölet tükrében. Ebben a folyamatos tépkedésben rajzolódnak ki életük részletei, és az íróhoz fűződő viszonyuk. A főszereplők az egyik legnehezebb színészi feladatot teljesítik. Egy térben, egy helyszínen, csak a szöveggel és a színházi csönddel birkóznak meg, tökéletesen. Az irónián, a mondatok morbid jelentésén eleinte kacagunk, hiszen a játszók lubickolnak a szerepekben. Végtelenül mély fájdalmakon, átkokon nevetünk, majd egyszer arcunkra fagy a mosoly. A két nőt egyetlen dolog élteti, a gyűlölet, a másik megalázása. A pattanásig feszült helyzetben a női tartás húrjai elszakadnak, s bennünk nem marad más, mint egy tátongó űr.
Ha a nők kitűznek egy célt, akkor addig küzdenek, amíg elérik. Ennek a darabnak a létrehozásában kizárólag nők vettek részt, a rendezője Kőváry Katalin. A színházban a cél a tökéletes, sikeres előadás. Minden kétséget kizárva a darab létrehozói elérték a célt.