Szaddám Huszein volt iraki elnököt és két társát azonnal kivégzik, ha halálos ítéletüket a fellebbviteli bíróság is jóváhagyja, a volt diktátort pedig talán titokban temetik el – mondta tegnap az iraki kormány egy névtelenséget kérő tisztségviselője. „Nem vesztegetjük az időt. A biztonsági helyzetet figyelembe véve haladéktalanul végrehajtjuk a halálos ítéletet, mihelyst azt a fellebbviteli bíróság jóváhagyja” – mondta a bagdadi kormányzati forrás, aki a halálbüntetés jóváhagyására számít. Az informátor szerint tanulmányozzák annak lehetőségét, hogy a három személyt azonos időpontban végezzék ki. Lehetséges, hogy az egykori diktátort titkos helyen temetik el, s a kormány garantálni fogja, hogy nem állítanak neki emlékművet a hívei – mondta.
A felekezeti villongások egyik mélypontjaként, tegnap reggel hét órakor két detonációban legkevesebb 57 ember életét vesztette, 148 pedig megsebesült Bagdad egyik központi negyedében, Rusalában, jelentette a BBC. A számos kormányépülethez is közel fekvő Tajran tér a síiták lakta Szadrvárosból munkalehetőség reményében érkező munkanélküliek egyik frekventált napi célpontja.

Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?