A morbid licitálás azután kezdődött, hogy kedden az illetékes iraki fellebbviteli bíróság helybenhagyta az exdiktátor elleni halálos ítéletet, és meghagyta, hogy harminc napon belül végre kell hajtani a verdiktet: a kötél általi kivégzést. Az ország korábbi vezetőjét nem jogerősen ez év november 5-én ítélték halálra emberiesség elleni bűncselekmények elkövetése, 148 síita kivégzése miatt. Szaddám Huszein tegnap levélben szólította fel egységre az irakiakat „ellenségeikkel szemben”. „Mártírként megyek a bitófára, feláldozom magam Irakért” – fogalmazott az egykori elnök, aki Iránt is hazája ellenségének nevezte. Eközben a volt iraki elnök pártja, a Bász párt honlapján kilátásba helyezte, hogy megtorolja Szaddám Huszein esetleges kivégzését. A szöveg Amerikát fenyegeti bosszúval.
*
Az üzenet kifejtette azt is, hogy az amerikai vezetést terheli majd a felelősség, ha az elnöknek bántódása esik, hiszen az Egyesült Államok hozza a döntéseket (Irakban), nem pedig az iraki bábkormány. Végezetül az írás leszögezte: ha végrehajtják az ítéletet, a Bász párt számára lehetetlenné válik, hogy részt vegyen azokon az amerikai és az iraki vezetőkkel folytatandó tárgyalásokon, amelyek az arab országban dúló erőszakos cselekmények csillapítására irányulnak.
A Fehér Ház kedden úgy ítélte meg, hogy a Szaddám Huszein volt iraki diktátorra kimondott halálos ítélet „korszakalkotó” esemény az irakiak számára, és úgy vélte, hogy az egykori „zsarnok” pere igazságos volt. A Human Rights Watch ugyanakkor felszólította az iraki kormányt: ne végezzék ki az exdiktátort. „Halálos ítéletet – amely minden esetben védhetetlen – elrendelni sokkal nagyobb hiba egy ilyen méltánytalan eljárás után” – közölte Richard Dicker, a New York-i székhelyű szervezet nemzetközi igazságszolgáltatási programjának igazgatója. Hozzátette: az a tény, hogy az igazságszolgáltatás egyik döntését az iraki elnök nemzetbiztonsági tanácsadója jelentette be, megerősíti a Szaddám Huszein perén foltot ejtő politikai beavatkozásokat.
Massimo D’Alema olasz külügyminiszter kedd este leszögezte, hogy Olaszország ellenzi a halálbüntetést. Kijelentette: „továbbra is reméli, hogy az ítéletet nem hajtják végre”.
vezércikk a 7. oldalon

Szörnyű baleset: áttért a szembejövő sávba, kamionnal ütközött – videó