Illegitim párbeszéd

Az állami és a társadalmi gyakorlat igen kényes pontjára tapintott rá Sólyom László azzal, hogy az Alkotmánybírósághoz fordult. Nem írta alá az érdekegyeztetésről szóló, december 11-én elfogadott két új törvényt. Az egyik jogszabály az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) összetételét és jogkörét szabta meg, a másik – fellengzős és hivatalos megjelölés szerint – az ágazatipárbeszéd-bizottságokról és a középszintű szociális párbeszéd egyes kérdéseiről rendelkezett. Mindkettő a munka törvénykönyvébe iktatott volna be néhány új, az elnök szerint alkotmánysértő paragrafust.
Mindebben eddig nem lenne semmi különös. Az SZDSZ jogászai szokták volt mondani: arra való az Alkotmánybíróság, hogy kijavítsa a jogalkotás hibáit. Az államfő pedig egyebek közt nyilván azért tölti be hivatalát, hogy alkotmányjogi vétót emeljen, ha szükségét látja. Itt azonban jóval többről van szó. Arról, hogy nem lehet párbeszédet folytatni olyan partnerekkel, akik ehhez nem kapták meg a felhatalmazást. Márpedig – az elnök megítélése szerint – jelenleg sem a munkaadóknak, sem a szakszervezeteknek nincs mandátumuk, hogy olyan munkajogi és társadalombiztosítási jogszabályok megalkotásában vegyenek részt, amelyek az ország lakosságának többségét érinthetik. A kifogásolt új passzusok erre adtak volna módot: egyetértési joggal ruházták fel az érdekegyeztetésben részt vevőket. A kormány, az Országgyűlés csak az ő beleegyezésükkel rendelkezhetett volna például a minimálbér összegéről vagy a tömeges létszámleépítés feltételeiről. Mint az államfő indítványa megemlíti: egy 1998-as kimutatás szerint a foglalkoztatottaknak csupán az 54 százaléka volt szakszervezeti tag, s a szervezettség az elmúlt években aligha nőtt lényegesen. A munkáltatóknak az egyeztető fórumokba delegált tagjai sem dicsekedhetnek nagyobb legitimitással. Az államfő így érvelt: „A magyar alkotmány hatálya alatt közhatalmat csak olyan személy vagy szerv gyakorolhat, akit vagy amelyet erre a közhatalom forrása, a közhatalom alá tartozók közössége közvetlenül vagy közvetve felhatalmazott.” A köz igazgatása s a jogalkotás közhatalmi tevékenység.
A kormány legitimitásáról ebben az ügyben nincs szó. Azt – az őszödi beszéd kiszivárgása után – tömegek kérdőjelezték meg, noha a legalitás maga nem vitatható. A választók megtévesztésével hatalomra került koalíció megkapta a szavazatok többségét – emiatt legálisan kormányoz –, a bizalmi tőkét viszont elvesztette. A hitelesség hiányát a miniszterelnök kezdettől úgy próbálta ellensúlyozni, hogy egyeztetésekbe fogott. Társadalmi párbeszédet folytatott az OÉT-ben eszerint csak önmagukat képviselő munkáltatókkal és szakszervezetekkel, majd a nyugdíjasok egyesületével. Utóbbi szinte követelte az inaktív rétegeket érintő megszorításokat.
Olyan ez, mint a Kádár-rendszer hatalmi struktúrája volt. Ott az üzemi négyszög: a párt, a KISZ, a szakszervezet és a munkahely, illetve a kormány vezetője irányított. Más kérdés, hogy – káderhatáskörében – az összes partner személyét a párt határozta meg. Így tesz Gyurcsány is. Mára kisajátította az SZDSZ pozícióit, és az MSZP elnökévé választatja magát. Arról ugyanakkor az Alkotmánybíróság idevágó döntése ellenére sem gondoskodott, hogy törvényben szabályozzák a parlamenti többség ellenőrzésére hivatott ellenzék felszólalásainak időkeretét. Az őt a Ház falain kívül kritizáló polgárokat a főpolgármester és a főkapitány segítségével kitiltatta a Kossuth térről. A forradalom évfordulóját zárt körben ünnepelte meg. A kívül rekedteknek a rendőrattak jutott. No igen, hisz egyesekkel nem lehet másképp szót érteni. Múltidéző fellépése talán hozzájárul ahhoz, hogy a társadalom 16 év után végre megszervezze önmagát: létrejöjjenek a civil szféra valóban legitim, alkotmányos szervezetei.